Politikai és társadalmi kapcsolataink a szerbekkel nem minden tekintetben voltak olyan sokrétűek és gazdagok, mint a horvátokkal. Míg a horvát–magyar viszonylatban jelentős szerepet játszottak a kettős identitású arisztokrata családok (Zrínyi, Frangepán, Draskovich stb.), szerb kapcsolatainkban előtérbe kerültek azok az eredetileg polgári vagy középnemesi (később néhányuk bárói vagy grófi rangot kapott) katonacsaládok, amelyek két évszázad folyamán elmagyarosodtak, és házasságok révén beolvadtak a magyar családokba. Közéjük tartoztak – egyebek mellett – a Siskovits, Vojnits, Petrovits, Parcsetich családok képviselői, akik a vármegyei közéletben jelentős szerepet játszottak. A magyarok és a szerbek különböző kultúrkörhöz tartoznak. Magyarországon a keleti kereszténységnek kevés nyoma maradt. Azt azonban, hogy a középkori magyar államszervezet bizonyos mértékig mintául szolgálhatott a szerbeknek, Nemanja főzsupán 1198-ban kelt oklevele mutatja, amelyben ez a mondat olvasható: „Isten a népeket uralkodókkal erősítette meg, így a görögöket császárokkal, a magyarokat királyokkal.” Dusán cár törvénykönyve egyes részleteiben – amint ezt Konstantin Jireček cseh történész kimutatta – a magyar jog hatását tükrözi.