Nyomárkay István

Szláv szomszédaink


Magyarok és szerbek a 18–19. században

Politikai és társadalmi kapcsolataink a szerbekkel nem minden tekintetben voltak olyan sokrétűek és gazdagok, mint a horvátokkal. Míg a horvát–magyar viszonylatban jelentős szerepet játszottak a kettős identitású arisztokrata családok (Zrínyi, Frangepán, Draskovich stb.), szerb kapcsolatainkban előtérbe kerültek azok az eredetileg polgári vagy középnemesi (később néhányuk bárói vagy grófi rangot kapott) katonacsaládok, amelyek két évszázad folyamán elmagyarosodtak, és házasságok révén beolvadtak a magyar családokba. Közéjük tartoztak – egyebek mellett – a Siskovits, Vojnits, Petrovits, Parcsetich családok képviselői, akik a vármegyei közéletben jelentős szerepet játszottak. A magyarok és a szerbek különböző kultúrkörhöz tartoznak. Magyarországon a keleti kereszténységnek kevés nyoma maradt. Azt azonban, hogy a középkori magyar államszervezet bizonyos mértékig mintául szolgálhatott a szerbeknek, Nemanja főzsupán 1198-ban kelt oklevele mutatja, amelyben ez a mondat olvasható: „Isten a népeket uralkodókkal erősítette meg, így a görögöket császárokkal, a magyarokat királyokkal.” Dusán cár törvénykönyve egyes részleteiben – amint ezt Konstantin Jireček cseh történész kimutatta – a magyar jog hatását tükrözi.

Szláv szomszédaink

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 130 1

Vajon ismerjük-e szomszédainkat: a horvátokat, szerbeket, szlovénokat, szlovákokat és ukránokat? Hogyan fejlődtek a szláv nyelvek? Hol volt a szlávok őshazája? Értjük-e, ha egy szláv vendégünk uzsonnára cseresznyét, vacsorára pecsenyét kér? És értik-e a szlávok, ha azt mondjuk: „Az ország érseke a sátorban virraszt"? Hogyan látnak minket szláv szomszédaink? És mi hogyan látjuk őket?

A Pont könyvek sorozat új darabja, a Szláv szomszédaink érthető és logikus válaszokkal szolgál, határozott pontokat téve a kérdőjelek helyére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nyomarkay-szlav-szomszedaink//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave