Kiefer Ferenc (szerk.)

Strukturális magyar nyelvtan 2.

Fonológia


Hangkivetés és hangbetoldás

A hangkivetésre is érvényes, hogy – metaforával szólva – minél esendőbb valamely beszédhang akár saját jellemzői, akár hangsorbeli helyzete folytán, annál valószínűbb, hogy a hangsor nélküle valósul meg. A törlés valószínűsége magas, ha a közrevevő szegmentumok azonosak, hiszen a gazdaságossági elv ellene szól az artikulációs konfiguráció pillanatnyi átállításának, majd visszaállításának. Ha tehát két azonos C közül kiesik a V, fenntartható a C-re jellemző beállítódás, pl. tízezer [ti:z:εr]. És minél rövidebb időtartamú a V, annál kevésbé „éri meg”, hogy a mássalhangzóból átálljunk a magánhangzóba, majd ismét létrehozzuk a mássalhangzóra jellemző konfigurációt. Ez magyarázza, hogy oly sok felső nyelvállású, tehát alkatánál fogva rövid magánhangzó esik áldozatul a folyamatos beszédnek. Az érvelés a két azonos magánhangzó közötti mássalhangzók törlésére is vonatkozik, ennek eredménye pl. a köszönöm [kösö:m]. Tovább nő a törlés esélye, ha a kérdéses mássalhangzó zengőhang, tehát lenisz képzésű, illetőleg [h], amelynek a gégeállása ellentmond a szomszédos magánhangzókhoz szükséges gégeállásnak, emellett akusztikai hatása csekély, tehát vajmi keveset változtat a fonetikai realizáción, ha nem valósítjuk meg.

Strukturális magyar nyelvtan 2.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 803 3


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

A Strukturális magyar nyelvtan jelen második kötete a fonológiával foglalkozik, tehát a beszéd hangjelenségeit a nyelvi rendszerben betöltött helyük és szerepük, vagyis nyelvi funkcióik szerint vizsgálja. Kötetünkben a legkülönbözőbb „posztgeneratív" fonológiai elméletek vonulnak fel: ezeket a Bevezető röviden bemutatja. Ma nem áll mindent átfogó fonológiai elmélet a rendelkezésünkre: mindegyik elmélet a fonológia egy-egy meghatározott jelenségcsoportjára összpontosítja a figyelmét, s így az ismert tényeket is meglepő, új összefüggésekbe tudja állítani. Az öt törzsfejezet (A magánhangzók, A mássalhangzók, A szótag, A hangsúly, A hanglejtés) áttekinti a magyar fonológia minden területét: mindazonáltal célunk a legizgalmasabb kérdések elméleti igényű tárgyalása volt - gyakran több elmélet fényében is megvilágítva -, nem pedig egy egységes elméleti keretű, teljes magyar fonológia kidolgozása. A két utolsó fejezet már a fonetika felé tekint ki: a gyors vagy lezser beszéd szabályszerűségeit vizsgálja a Túl a gondozott beszéden, míg A fonetikai háttér a legszükségesebb fonetikai fogalmakat foglalja össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-strukturalis-magyar-nyelvtan-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave