Kiefer Ferenc (szerk.)

Strukturális magyar nyelvtan 2.

Fonológia


A magánhangzók időtartamának felszíni ingadozása

A fonológiában kétféle esetben szokás „ingadozásról” beszélni. Az egyik a beszélők közötti ingadozás, azaz olyan helyzet, amikor valamely fonológiai jelenség tekintetében egyes beszélők egyféleképpen, más beszélők (következetesen) másféleképpen viselkednek. Ilyenkor más-más nyelvtana van a beszélők e két csoportjának: azt is mondhatnánk, hogy két különböző, bár egymásra nagyon hasonlító nyelvet (nyelvjárást) beszélnek. A nyelvész ideális esetben egyetlen, koherens nyelvváltozatot ír le (s így mellőzheti a „szomszédos” változatokra való kitekintést); csakhogy amikor az érintett eltérés ugyanazon szociolingvisztikai értelemben vett nyelvváltozaton (pl. a magyar köznyelven) belül figyelhető meg, többnyire – így a jelen kötetben is – kénytelen több rendszer adatait is egyidejűleg figyelembe venni.

Strukturális magyar nyelvtan 2.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 803 3


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

A Strukturális magyar nyelvtan jelen második kötete a fonológiával foglalkozik, tehát a beszéd hangjelenségeit a nyelvi rendszerben betöltött helyük és szerepük, vagyis nyelvi funkcióik szerint vizsgálja. Kötetünkben a legkülönbözőbb „posztgeneratív" fonológiai elméletek vonulnak fel: ezeket a Bevezető röviden bemutatja. Ma nem áll mindent átfogó fonológiai elmélet a rendelkezésünkre: mindegyik elmélet a fonológia egy-egy meghatározott jelenségcsoportjára összpontosítja a figyelmét, s így az ismert tényeket is meglepő, új összefüggésekbe tudja állítani. Az öt törzsfejezet (A magánhangzók, A mássalhangzók, A szótag, A hangsúly, A hanglejtés) áttekinti a magyar fonológia minden területét: mindazonáltal célunk a legizgalmasabb kérdések elméleti igényű tárgyalása volt - gyakran több elmélet fényében is megvilágítva -, nem pedig egy egységes elméleti keretű, teljes magyar fonológia kidolgozása. A két utolsó fejezet már a fonetika felé tekint ki: a gyors vagy lezser beszéd szabályszerűségeit vizsgálja a Túl a gondozott beszéden, míg A fonetikai háttér a legszükségesebb fonetikai fogalmakat foglalja össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-strukturalis-magyar-nyelvtan-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave