Az eredetiség, a nemzetiség és a népiesség romantikus irodalmi eszméinek hármassága az 1810-es évek végétől kezdve rendkívül pezsdítően hatott a hazai irodalom vérkeringésére, az intézmények és a szervezeti formák kibontakozására. Valósággal erjesztőjévé vált nálunk az irodalommal kapcsolatos összes tevékenységnek. Kazinczy és hívei, majd a Tudományos Gyűjtemény köré csoportosuló írók, végül Kisfaludy Károly Aurorája működésének eredményeképpen ekkortájt jött létre, alakult ki véglegesen az eleven, egészséges irodalmi fejlődés múlhatatlan velejárója — a kritika, a megjelenő művek egyidejű bírálata, a közönség és az írók orientálásának nélkülözhetetlen terrénuma is. Ez azonban igen lassú és a legnehezebb érvényre jutó folyamatok egyike volt irodalmi gondolkodásuk történetében: a hazai polgárosodás nemesi meghatározottságai, a polgári eszméknek a nemesi nacionalizmussal való keveredése, a rendi magyarságtudat számos elemének továbbélése miatt a kritika hazai kibontakozása tele volt ellentmondásokkal, súlyos összeütközésekkel és válságokkal. Sőt: éppenséggel az irodalomkritika meghonosodó műfajának kezdeti fejleményei szolgálnak számunkra ugyancsak meggondolkodtató tanulságokkal az irodalmi gondolkodás fejlődésmenetének nehézségeire, dilemmáira vonatkozólag.