Kenyeres Zoltán

Megtörtént szövegek

Esszék, tanulmányok a 20. századi magyar irodalomról


A Nyugat ellen – a Nyugat felé

Radnóti Miklós nem robbant be ilyen fergetegesen az irodalmi életbe, igaz, nem is volt ilyen kirobbanó tehetség. Lassan, hosszú előkészületek után jutott az ismeretlenségből előre a félig-meddig ismertség és elismertség emelkedő lépcsőin. Eleinte nem is a Nyugat felé indult el, pedig abban az időben alighanem minden pályakezdő költő oda szeretett volna eljutni. Ő a Kortárs című folyóirathoz csatlakozott, 1930-ban társszerkesztője is lett, hét versét, egy elbeszélését és négy kritikáját jelentette itt meg. Ez a folyóirat azonban nemhogy nem tartozott a Nyugat szövetségesi körébe, hanem inkább ellensége és kérlelhetetlen kritikusa volt. Ez a folyóirat 1929-ben a Nyugat fejfájára címmel adott közre szerkesztőségi vezércikket, egy évvel később örömmel üdvözölte József Attila híres-hírhedt pamfletjét Babits ellen, aztán közölte az Egy költőre című verset, amelyben József Attila „Dala-dög”-nek nevezte Babitsot. Weöres Sándor jobb ajánlólevéllel kopogtatott be Babitshoz, mint Radnóti, akiről csak azt tudhatta (ha tudta), hogy az őt nem éppen kedvelő Kortárs ifjú társszerkesztője. Az összefüggésre nincs filológiai bizonyítékunk, mindenesetre annyi bizonyos, hogy Radnóti 1931-ben tíz versét küldte el Babitsnak, de Babits mind a tízet visszautasította. Aztán egy évvel később, 1932-ben mégis közölt egyet. (Az alábbi tördeléssel.)

Megtörtént szövegek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 897 2

A kötetben szereplő szövegek hatvanöt és hetven éves korom között történtek meg velem, akkor éltem együtt velük. A szövegeket nem egyszerűen kitaláljuk és megírjuk, hanem megtörténnek velünk és együtt élünk velük. Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Radnóti Miklós, Juhász Ferenc volt azokban az években társam. Ültek a szobámban, beszélgettünk. Néha az íróasztalom fölé hajoltak, nézték, mit művelek. Kicsit csóválták a fejüket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kenyeres-megtortent-szovegek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave