Gloviczki Zoltán

Bevezetés a pedagógiába


A pedagógia a felsőoktatás rendszerében

A pedagógia tudományát, a neveléstudományt művelő kutatóhelyek, akadémiai intézetek, tanszékek munkatársai foglalkoznak hivatásszerűen azzal, hogy a nevelő-oktató munka gyakorlatának tapasztalatait rögzítsék, azokban általános törvényszerűségeket állapítsanak meg, hogy az egyes oktatási rendszereket, módszereket összehasonlítsák, hatékonyságukat, eredményességüket vizsgálják, illetve hogy más tudományágak erre a területre alkalmazható megállapításait, eredményeit feldolgozzák és integrálják. A felsőoktatásban mindebből alapvetően a pedagógusképzés profitál. Erre a háttérmunkára van szükség ahhoz, hogy e képzés során ne csupán kinek-kinek (az oktatónak vagy a hallgatónak) a saját, múltbéli egyedi és ezáltal esetleges tapasztalataira, elképzeléseire alapozzuk a későbbi pedagógiai tevékenységet. Fontos igény ez, hiszen a modern társadalmakban minden egyes felnőtt ember rendelkezik ilyen egyedi tapasztalatokkal (gyermekként, tanulóként, akár szülőként, esetleg pedagógusként), s ezekből általánosan alkalmazható, hiteles megállapításokat levonni komoly veszélyt, kudarclehetőséget, de egyúttal ugyanilyen komoly kísértést is jelent.

Bevezetés a pedagógiába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 249 0

A jegyzet, célját tekintve, bevezető a pedagógusképzéshez és a pedagógusi pályához. A pedagógusképzés minden szegmensében létező bevezető kurzus konkrét tananyaga, mely arra tesz kísérletet, hogy a frissen érkező hallgatókat eligazítsa a pedagógia mibenlétében és világában, elindítsa őket a további ismeretszerzés és tájékozódás útjain, valamint felvázolja, mely tudományos, fejlesztési területek bukkannak majd fel, s miért, a felsőfokú képzésük során, illetve miféle életpályára készíti fel őket e kölcsönös erőfeszítés.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-bevezetes-a-pedagogiaba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave