Gloviczki Zoltán

Bevezetés a pedagógiába


Nevelés a családban, közösségben, intézményekben

Hol és milyen körülmények között folytatható a pedagógiai munka? Időben, térben számtalan válasz létezett, létezik erre a kérdésre. A válasz: gyakorlatilag bárhol, bármilyen körülmények között, ahol sor kerülhet személyek közt a nevelés meghatározásának megfelelő kapcsolatra. Jellemzően mégis megnevezhetünk három olyan közeget, melyben a nevelés jelensége feltűnhet: a családot, a közösséget (mely alatt elsősorban kortárs közösséget értünk), valamint a neveléssel-oktatással megbízott intézményeket. Tekintettel arra, hogy a pedagógiával hivatásszerűen foglalkozók szakmai tevékenysége jellemzően intézményi keretek közt zajlik, erre fektetjük a legnagyobb hangsúlyt, ám fontos röviden érintenünk a másik két elemnek is a fontosságát, valamint az előbbitől elválaszthatatlan jellemzőit is. Az intézményben dolgozó pedagógusnak fontos tudatában lennie a nevelés párhuzamos terein zajló jelenségeknek, azok feladatainak, lehetőségeinek. Hasznos lehet végiggondolnia akár egész pályája, akár egy-egy pedagógiai szituáció kapcsán, hogy a nevelés melyik terének mire lehet – esetleg a másik kettőt helyettesítő, azokon túlmutató – megoldása, vagy éppen egyiknek-másiknak hol vannak a határai.

Bevezetés a pedagógiába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 249 0

A jegyzet, célját tekintve, bevezető a pedagógusképzéshez és a pedagógusi pályához. A pedagógusképzés minden szegmensében létező bevezető kurzus konkrét tananyaga, mely arra tesz kísérletet, hogy a frissen érkező hallgatókat eligazítsa a pedagógia mibenlétében és világában, elindítsa őket a további ismeretszerzés és tájékozódás útjain, valamint felvázolja, mely tudományos, fejlesztési területek bukkannak majd fel, s miért, a felsőfokú képzésük során, illetve miféle életpályára készíti fel őket e kölcsönös erőfeszítés.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-bevezetes-a-pedagogiaba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave