A kínai történelem első, már írott korszaka a Shang (Yin)-dinasztia idejére esik a Kr. e. XIII-X. század környékén. S bár a fennmaradt feliratok kevés bepillantást engednek a társadalom és a jog világába, valószínűnek látszik, hogy a hierarchikus társadalom alapvonásai már ebben a korban kialakultak. Ezen archaikus monarchiában az uralkodó (wang) állt az állam élén, aki politikai funkciói mellett számtalan vallási funkciót is betöltött. A közigazgatás struktúrájának alapjait már ebben a korban lerakták: a király a főminiszter (k’ing-si) segítségével kormányzott, akinek nagy létszámú apparátus állt rendelkezésére (a királyi parancsok továbbítója, a nagy szertartások irányítója, a királyi kincstár kezelője, a főírnok és az alárendelt írnokok). A király hatalma elvben korlátlan volt, de a valóságban az udvari tanácsnak jelentős befolyása lehetett a döntésekre. Vitás esetekben a döntést jóslatok segítségével hozták meg. A mezőgazdaságot állami irányítás alá vonták, és meglehetős részletességgel szabályozták: a vetés és az aratás idejét a földek felügyelői állapították meg, akik felügyelték a munkák elvégzését is. Számtalan ránk maradt jósszöveg bizonyítja, hogy a királyt a termés helyzete állandóan foglalkoztatta, ami érthető is, hiszen a kínai társadalom léte a betakarítástól függött. Ebben az időben a kínai állam területe természetesen nem volt azonos a mai Kínával, sőt területe még Konfucius Kínájának területét sem érte el. A kínaiak kirajzása csak a Yin-kor vége felé következett be, amikor sikerült egyre több földet szerezniük barbárnak tekintett szomszédaik rovására.