A kínai történelem egyik leghosszabb periódusa a Tang-dinasztia (618–907) uralmának három évszázadát ölelte fel. A kor sokszínű, virágzó kultúráját a környező népek kulturális befolyása mellett a kínai birodalom tradíciói hatották át. A Tang-kor kulturális pezsgését a három nagy befolyású filozófiai iskola alakította, a taoizmus és a konfucianizmus mélyen gyökerező hagyományát az egyre erőteljesebben megnyilatkozó buddhista tendenciák egészítették ki. A már meglévő kínai buddhista iskolák mellett újabbak is alakultak, ezek közül különösen nagy befolyást szerzett a chan (禅) buddhizmus, amely a meditációra helyezte a hangsúlyt. Az irodalom és a művészetek ebben a korban érték el kiteljesedésüket, ezért a Tang-korszakot a költészet tekintetében is aranykorként emlegetik. A Tangok uralmának időszaka azonban nem lehet egységes és homogén pontosan az eltelt idő hossza miatt. A korszakolás szempontjából praktikus, dinasztikus megjelölés megtévesztő lehet, ha az egész időszakra vonatkozóan szeretnénk megállapításokat tenni. A kép árnyalása miatt szükség van a kisebb időszakok megkülönböztetésére, amelyek alapján az egyes kulturális periódusokat is meghatározhatjuk. Gao Bing (高棅, 1350–1423) Ming-kori (明, 1368–1644) irodalmár az általa szerkesztett Tangshi pinhuihoz (唐诗品汇, Tang költészeti munkák) írt előszavában – a shi versforma változásait szem előtt tartva – négy fő korszakot különböztetett meg a Tang-korszakban, amelyeket az azóta eltelt évszázadok alatt is széles körben elfogadtak. Az első periódust a dinasztia alapításától kezdve 705-ig bezárólag határozta meg, amely a korai vagy chu (初) jelzőt kapta. Hét év átmenet után a második szakasz a sheng (盛, virágzó) korszak, amely 44 évig tartott Xuanzong császár (玄宗, 712–756) uralkodása alatt. A harmadik időszakot, a középsőt (中, zhong, 766–806) az újabb fellendülés korszakaként (再盛, zaisheng) is emlegetik, amelyet 15 éven át tartó, fokozatos változás után a kései kor követett (晚, wan, 821–907).