Nádori Gergely, Prievara Tibor

21. századi pedagógia


Menedzsment

A rendszer elindításának logikus és elkerülhetetlen következménye a fenntarthatóság és a karbantartás problémaköre. Ahogy már írtuk, sokan azért félnek minden ilyen irányú változástól, mert azt gondolják, hogy ehhez komoly rendszergazdai feladatok járulnak. Ez így is van, ugyanakkor még sincs így. Két út van előttünk: az intézményi és a kicsiben elindított, eleinte csak néhány tanárt/osztályt érintő változás. Ha az első szcenárió mellé tesszük le a voksunkat, akkor sok gépet kell beszereznünk, és jelentősebb hálózatfejlesztés szükséges. Ehhez elengedhetetlen a komolyabb informatikai felkészültség, valamint egy pedagógiai vezető, aki képes szakmailag koordinálni a programot. (Az eszközök megléte ugyanis önmagában nem garancia a használatukra. Sokan panaszkodnak Magyarországon az iskolák gyenge felszereltségére, ugyanakkor EU-s viszonylatban is jól állunk például interaktív táblák tekintetében. Amikor iskolákba látogatunk, vagy továbbképzéseket vezetünk, mégis rá kell döbbennünk, hogy az interaktív táblák nagyon drága vetítővászonként hasznosulnak csupán, és ha a tanároktól saját, az interaktív tábla szoftverével készített tananyagot kérünk, csak nagyon kevesen tudnak ilyet mutatni.)

21. századi pedagógia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 102 8

Egyre többet hallunk a pedagógiai gyakorlat megváltoztatásának szükségességéről. Erről szól a Digitális Oktatási Stratégia, de a legújabb PISA felmérések eredményei is kiemelték valamilyen adaptív változás szükségességét. Megváltoztak a diákok, a későbbi megélhetéshez szükséges képességek, általában a tudásról alkotott képünk és annak produktív használatának képlete is. Ahhoz, hogy hatékonyabb lehessen a közoktatás, ezeket a fontos változásokat a pedagógiai tanulmányokban is hasznos (és talán szükséges) lenne megjeleníteni. A tanártovábbképzésben egyre nagyobb igény mutatkozik az ilyen témájú, ám erősen gyakorlati jellegű, kiadványok iránt (pl. A 21. századi tanár meglepő sikere 2015-ben). Az egyetemi tanárképzésben, illetve a tanártovábbképzési programokban a jelenleg használt tankönyvek, kézikönyvek tovább gondolása, kiegészítése, az új oktatási paradigmához szükségszerűen és organikusan kapcsolódó kiadványra komoly szükség és igény lenne.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nadori-prievara-21-szazadi-pedagogia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave