Tárnok Zsanett (szerk.)

Tic-taktika

A Tourette-szindrómáról


Napi feladatok váltása

A Tourette-szindrómás vagy ADHD-s gyermekeknek sokszor nehézséget jelenthet, hogy áttérjenek egyik feladatról másikra, azaz abbahagyják azt az elfoglaltságot, amit éppen tesznek, és egy másik, esetleg kötelező feladatukhoz hozzákezdjenek. Ebben segíthet az, ha a szülők (rajzos/szöveges) emlékeztető kártyákat készítenek, s ezeket a gyermek számára feltűnő helyen elhelyezik. Ez különösen a mindennapos, rutinszerű feladatoknál fontos (reggeli készülődés stb.). A kártyák segítségével az időre való odafigyelésre is megtaníthatjuk gyermekünket, ami gyakori probléma az ADHD-s vagy Tourette-szindrómás gyermekeknél. A kártyákra írjuk ki azt is, mire mennyi ideje van; akár rajzos formában (óra lerajzolásával) is lehet ezt jelezni. A nagyobb gyermekeket pedig tanítsuk meg arra, hogy maguknak időbeosztást készítsenek írásban.

Tic-taktika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 946 7

„A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt járó ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás zavar), OCD (kényszeres zavarok), szenzoros integrációs problémák vagy fejlődési késések kihívást jelenthetnek a szülőknek a napi ellátásban."

„A kórházunkban megforduló családokban született meg az igény, hogy fontos lenne egy a számukra is érthető nyelven megfogalmazott kiadvány a Tourette-szindrómáról, mely a laikusok és az érintett olvasók számára foglalná össze az ismereteket. Ebben a könyvben szeretnénk bemutatni a legfrissebb, modern orvosláson és kutatáson alapuló információkat, valamint saját tapasztalatainkat, annak érdekében, hogy átfogó képet nyújthassunk a Tourette-szindrómában szenvedőknek és családtagjaiknak, valamint azoknak, akik szeretnének többet megtudni erről a tünetegyüttesről."

Hivatkozás: https://mersz.hu/tarnok-tic-taktika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave