Tárnok Zsanett (szerk.)

Tic-taktika

A Tourette-szindrómáról


Klub és tábor gyermekek és serdülők számára

A Tourette-szindróma tüneteinek krónikussága a mozgás- és beszédbeli elakadások miatt komoly szenvedést, lelki megterhelést okoz. A ticek mellett számolni kell a gyógyszerek mellékhatásaival, valamint a következményes érzelmi problémákkal, hangulatingadozásokkal, indulatkezelési nehézségekkel, feszültséggel, reménytelenség és elutasítottság érzésével. Ennek következtében jelentkezhetnek önértékelési problémák, kortárskapcsolatokban megmutatkozó gondok, elmagányosodás. A csoportfoglalkozások legfontosabb céljaként a betegséggel kapcsolatos tudatosság kialakítását, a szindróma pontos megismerését, elfogadását, valamint a következményes problémák kezelését tűztük ki. A gyermek- és serdülőcsoportok jellegét, a klubfoglalkozások tartalmát mindig a résztvevők életkorához, igényeihez, aktuális problémáihoz, illetve a kórház lehetőségeihez és az eltervezett éves terápiás programhoz igazítjuk. Az ambuláns alkalmakon kívül minden évben kétszer egy-, illetve kéthetes tábort szervezünk, melynek keretében a terápiás beavatkozások szélesebb skálájában részesülhetnek a gyermekek. A következőkben bemutatjuk az alkalmazott terápiás eljárásokat, technikákat, a fókuszban lévő területeket.

Tic-taktika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 946 7

„A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt járó ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás zavar), OCD (kényszeres zavarok), szenzoros integrációs problémák vagy fejlődési késések kihívást jelenthetnek a szülőknek a napi ellátásban."

„A kórházunkban megforduló családokban született meg az igény, hogy fontos lenne egy a számukra is érthető nyelven megfogalmazott kiadvány a Tourette-szindrómáról, mely a laikusok és az érintett olvasók számára foglalná össze az ismereteket. Ebben a könyvben szeretnénk bemutatni a legfrissebb, modern orvosláson és kutatáson alapuló információkat, valamint saját tapasztalatainkat, annak érdekében, hogy átfogó képet nyújthassunk a Tourette-szindrómában szenvedőknek és családtagjaiknak, valamint azoknak, akik szeretnének többet megtudni erről a tünetegyüttesről."

Hivatkozás: https://mersz.hu/tarnok-tic-taktika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave