Kiss Judit (szerk.)

Nemzetközi segélyezés a 21. század elején

Új irányok, új lehetőségek


A fejlesztési segélyezés etikája

A nemzetközi segélyezés és általában a nemzetközi kapcsolatok etikai vonatkozása nem kellő hangsúllyal jelenik meg a szakmai diskurzusban. Pedig ez olyan terület, amely alapjaiban határozza meg a rezsimben szereplők elvi hozzáállását. A segélyezési etika, ahogyan az egyének, társadalmi csoportok és államok egymáshoz fűződő viszonya is, új terület, nem volt kardinális kérdés a második világháborút megelőző időszakokban. Az 1945-öt követő időszak egyik hozadéka volt, hogy – párhuzamosan a pozitivista mozgalmak, modern pszichológiai irányzatok és a szociálpszichológia megjelenésével –, felerősödött az emberi tényező szerepe a közgondolkodásban. Megnőtt a jelentősége az olyan (új) megközelítésmódoknak, mint az urbanizáció, a globalizáció vagy éppen a megváltozott társadalmi életterek hatása az emberekre; a személy jelentősége felértékelődött, a gondolkodás nyitottabbá vált (Haslam et al., 2017, 556‒561.). Olyan korábban e területen nem használt fogalmak kerültek előtérbe, mint: a másik elfogadása, az empátia, az odafigyelés, a nyitott és érzékeny gondolkodás; az őslakosok, a helyi közösségek hagyományainak, szokásainak tisztelete (Etzioni, 1988). Mindezek nem voltak szempontok korábban, gyakran teljesen hiányoztak az 1940‒1950-es éveket megelőző időszakban. Mások mellett Amarty Sen (Sen, 1999, 35‒54.) vagy Martha Nussbaum (Nussbaum, 2006, 3‒18.) kritikusan kérdeztek rá az alkalmazott módszerekre, és egyre gyakrabban figyelmeztettek: nem elégségesek a nyugati modellek egyszerű adaptációi.

Nemzetközi segélyezés a 21. század elején

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 344 2

"Kiss Judit és szerzőtársainak könyve igazi hiánypótló munka. Egyrészt, mert több mint 10 éve nem jelent meg nemzetközi fejlesztési segélyezéssel foglalkozó magyar nyelvű tudományos kötet. Másrészt a könyv több olyan témát is tárgyal, amelyek eddig nem szerepeltek a hazai tudományos kutatásokban. Ilyenek az innovatív finanszírozás, a "post-development", a civil szervezetek szerepe, továbbá az új, nem tradicionális donorok (mint például Kína vagy India) motivációi és hatása a nemzetközi fejlesztési rendszerre. Ezek mind olyan témák, amelyek jelentős új eredményekkel járulnak hozzá a magyar fejlődéstanulmányok több évtizedes hagyományaihoz.

A kötet rendkívül hasznos lehet a felsőoktatásban, különösen a nemzetközi kapcsolatok mesterképzésein, de a nemzetközi fejlesztéssel foglalkozó gyakorlati szakemberek is sokat meríthetnek belőle."

Szent-Iványi Balázs (Aston University és Budapesti Corvinus Egyetem)

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiss-nemzetkozi-segelyezes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave