Lakatos Mária

Adózás I.


4.1.2. Vagyonhoz kötődő adó: ingatlanadó

A magyar helyi adózás a következő adótípusokat alkalmazza, vagy alkalmazhatja a vagyoni típusú adók közül.
Az építményadó a lakás és a nem lakás céljára szolgáló épület, épületrész után vethető ki. Telekadót pedig az önkormányzathoz tartozó beépítetlen belterületi földrészlet után kell fizetni. Az építményadó alapja 2008 végéig az önkormányzat döntésétől függően az építmény m2-ben számított hasznos alapterülete, vagy az építmény korrigált forgalmi értéke volt. (2009-től az önkormányzat úgynevezett számított érték alapján is megállapíthatja az adót. A számított érték az ingatlan forgalmi értékén alapul, de a konkrét mértékről az önkormányzatnak rendeletet kell alkotnia, amiben meghatározza az értékhatárokat és a módosító tényezőket. De a másik két módszer is tovább él.)
A korrigált forgalmi érték a piaci érték felét jelenti, az adó felső határát a törvény 1100 forint/m2-ben, illetve a korrigált forgalmi érték 3,6 százalékában maximálja. A telekadót a telek m2-ben számított területe, vagy a telek korrigált forgalmi értéke után kell megfizetni. Törvényi alapelv rögzíti, hogy az önkormányzat csak egyféle adó fizetésére kötelezheti az adóalanyt egy meghatározott adótárgy esetében (például az ingatlant nem lehet kommunális adó és építményadó címén is megadóztatni). Építési tilalom alatt álló telek 50 százaléka mentesül az adó alól.
Bár ugyanannak a vagyontárgynak a többszörös adóztatását tiltja a törvény, ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne – más-más – jogcímeken megadóztatni. Eddig a kétféle, egymás mellett nem, csak egymás helyettesítőjeként használható ingatlanadót ismertünk meg.
 
8. példa. A telekadó kiszámítása
1.
Teleknagyság
1000 m2
2.
Szokásos teleknagyság
400 m2
3.
Hasznos alapterület:
100 m2
4.
Adó
50 forint/m2
5.
Adóztatható terület
1000–100 = 900 m2 (házhely, szokásos teleknagyság nem számít, csak a hasznos alapterület)
6.
Adó
900·50 forint/m2 = 45 000 forint
 
 

Adózás I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 650 4

Hivatkozás: https://mersz.hu/lakatos-adozas-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave