Lakatos Mária

Adózás I.

5.2. A magyar társasági adórendszer kialakulása

A magyar társasági adórendszer alapjait az 1988-as reform vetette meg. A reform során elfogadott, a vállalatok nyereségadózását szabályozó törvény a mai szemmel magas kulcsot, 60 százalékos nyereségadót állapított meg, de ez a korábbi csaknem 90 százalékos elvonáshoz képest mérsékeltnek számított. Ugyanakkor egyéb, korábban nem ismert kedvezmények igénybevételét is lehetővé tette, a vállalatoknak nem kellett alkalmazottaik helyett béradót, fejlesztéseik után egyéb elvonást fizetniük. Sőt korábban a béradó a nyereségből finanszírozandó kötelezettségnek minősült, vagyis nem költségtényezőként számolták el, de 1988-tól kezdve a bérek utáni személyi jövedelemadó is költségként mérsékelte a vállalati bevételeket.

Az első év adatsorai egyértelműen bebizonyították, hogy a még mindig magas kulcsú, de a korábbinál mérsékeltebb adózás abszolút értékben is mérsékelte a vállalati kiadásokat, sőt a cégektől beszedett adó aránya mérséklődött az államháztartás bevételeiben. A társasági nyereségadó befizetése 1988-ban 87,4 milliárd forint volt, egy évvel később 93,1, 1990-re pedig 94,0 milliárd forint lett, ami csak nominális értékben mutat szerény növekedést, nettó jelenértéken számolva az összeg még csökkent is.

A vállalati nyereségadót a reform után egy évvel társasági adóként definiálta az új törvény, mértéke 1988-as személyi jövedelemadó legmagasabb kulcsához alkalmazkodott, 1990-ben 40-re mérséklődött.

A társasági adókulcsok 1990-ben már különbséget tettek méret szerint is a vállalkozások között, mértékét 3 millió alatti adóalap esetében 35 százalékban, e fölött 40 százalékban határozta meg a törvény. 1991-től kezdődően egységesednek a kulcsok, 1993-ig 40 százalékot, majd 1994-ben 36 százalékot kellett fizetni. A tőkeimport árát azonban nemcsak az adókulcsok mérséklésével honorálta a kormány, hanem egyéb, egyedi visszatérítések formájában kellett a központi költségvetésen keresztül megfizetni.

A mérséklődő adókulcs hatását ellensúlyozta a kedvezmények fokozatos megvonása, amely elsősorban a hazai magánvállalkozásokat érintette, 1994-ig a korábbi kedvezmények szinte teljes mértékben megszűntek, miközben a korábban adott egyedi kedvezmények továbbélése mellett újabb és újabb formák kerültek a törvény szövegébe.

1994-ben került a szövegbe a 10 évre szóló befektetési adókedvezmény néhány preferált adóalany számára, mely szerint öt évig 100 százalékkal, további öt évig pedig 60 százalékkal mérsékelhető volt az adó 2003-ig bezárólag.

Összességében, míg 1988-ban a vállalatok 87,4 milliárd forintnyi nyereségadót fizettek, ez az összeg 1995-re 55,5 milliárdra csökkent, a központi költségvetés bevételeiből a részaránya 3,5 százalékról 2,6 százalékra mérséklődött.

A Bokros csomag egyrészről jelentős könnyítést, az adókulcs 36 százalékról 18 százalékra való csökkentését hozta a vállalkozók számára, de egyben szigorítást is jelentett.

Összességében azonban a társasági adóból befolyt bevételek marginalizálódtak, mind a nominális kulcs, mind az effektív adókulcs elmaradt az európai átlagtól. Az alacsony nominális adókulcs ellenére a befektetők egyéni kedvezményeket kértek és kaptak, valamint a törvény a magyar tulajdonosoktól a külföldi befektetőkhöz csoportosította a kedvezményeket.

A következő évek egyik legjelentősebb változásait a kapcsolt vállalkozások adóalapját meghatározó módosítások képezték. Az elszámoló, vagy közkeletűbben transzferár szabályozás alanyai azon vállalatok vagy egyének, akik a velük kapcsolatban álló (hazai vagy külföldi) vagy adóparadicsomban bejegyzett vállalattal vagy egyénnel tranzakciót hajtanak végre. A transzferár szabályozást annak érdekében vezették be az egyes országok, hogy megakadályozzák a jövedelem átcsoportosítását a cégcsoportokon belül a termékek és szolgáltatások árának szándékos manipulálásával.

Az OECD által létrehozott szabályozási kódex megszületése nem véletlenül esik egybe a globalizáció térhódításával, jelenleg a világkereskedelem jelentős része bonyolódik cégcsoporton belül és az egyes országok adóhatóságának célja, hogy minél nagyobb szeletet tartsanak maguknál az „adótortából”. (A világkereskedelem 60 százaléka a multinacionális társaságok forgalmában történik.) A transzferárak a nagy nemzetközi cégek belső elszámolóárai, amelyeket nem a kereslet és a kínálat törvénye, hanem az adókikerülés és a vámok megtakarításának szándéka alakít. Az árak csak formálisak, hiszen ugyanazon cég két leányvállalata között folyik a csere, s a cégnek teljesen mindegy, hogy melyik „zsebébe” kerül a profit. A transzferárak szabályozása az egyik legfontosabb kérdés a nemzetközi adózásban, amelynek során számtalan érdek ütközik.

A cégcsoportok a minél kisebb adófizetésre törekednek, míg a nemzeti adóhatóságok minél több adót szeretnének beszedni, de minden adóhatóság saját nemzeti érdekeit tartja szem előtt, és ebben támogatja a vámhatóság is, amelyik viszont abban érdekelt, hogy minél magasabb legyen az átszámlázott ár, hogy magasabb legyen a vámbevétel.

A transzferár szabályozást az OECD szakértői dolgozták ki: a multinacionális cégeket érintő, 1995-ben először kiadott, azóta többször átdolgozott ajánlás lényege, hogy ha cégen belül a különböző egységek egymásnak számláznak, akkor nem használhatnak torzított árakat, vagyis – magasabb árak megállapításával – nem vihetik ki a hasznot az egyik országból a másikba. Így a multinacionális társaságok és a vámhatóság áll szemben az adóhatóságokkal, míg emellett az adóhatóságok országonként is versenyeznek az adóért.

Magyarországon a 1996-ban a társasági és osztalékadóról szóló törvény módosította a vállalatcsoport tagvállalatai közötti transzferár megállapításának módját, s kimondta, hogy a piaci árral megegyező árak alkalmazásának kötelezettségét a társasági adó alapjának kiszámításakor.

Az elszámolóárak „tervezésével” a vállalatok kihasználhatják az egyes társasági adókulcsok közti különbségeket egyrészt a termékárak manipulációjával, másrészt különböző, esetleg nem is valós teljesítésen alapuló szolgáltatások számlázásával.

Hogyan is néz ki a transzferár termékek esetében [43]?

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m480adz_559/#m480adz_559 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m480adz_559/#m480adz_559)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m480adz_559/#m480adz_559)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

1. ábra. Transzferárazás kapcsolt vállalkozások között

Mi történik akkor, ha az A országban 15%, B országban 20% a társasági adó?

10. példa. Vállalati bevételek transzferárakkal számolva

„A” társaság		„B” társaság
Bevétel	100	Bevétel	110
Költség	80	Költség	100
Profit	20	Profit	10
Adó	3	Adó	2
Adózott eredmény	17	Adózott eredmény	8

Ha a külső felekkel szembeni árakat használták volna, akkor a következő módon alakult volna az adózott eredmény.

11. példa. Vállalati bevételek piaci áron számolva

„A” társaság		„B” társaság
Bevétel	85	Bevétel	110
Költség	80	Költség	85
Profit	5	Profit	25
Adó	0 ,75	Adó	5
Adózott eredmény	4 ,25	Adózott eredmény	20

A következő adókülönbségeket tapasztaljuk a két megoldás között.

Az első esetben a két társaság között transfer pricing gyakorlat van.

12. példa. Adókülönbségek transzferárak alkalmazása mellett

Konszolidált eredmény
	A	B	Összesen
Bevételek	100	110	210
Költségek	80	100	180
Profit	20	10	30
Adó	3	2	5
Adózott eredmény	17	8	25

A második esetben a két társaság között nincsen transfer pricing gyakorlat.

13. példa. Adókülönbségek piaci árak mellett

Konszolidált eredmény
	A	B	Összesen
Bevételek	85	110	195
Költségek	80	85	165
Profit	5	25	30
Adó	0 ,75	5	5 ,75
Adózott eredmény	4 ,25	20	24 ,25

14. példa. Eltérés az adóban

Elszámolóárak használatával		Elszámolóárak használata nélkül
Fizetett adó	5	Fizetett adó	5 ,75
Adózott eredmény	25	Adózott eredmény	24 ,25

Összegezve a táblázatokban foglalt végeredményeket, látható, az elszámolóárak használatával a társaság megtakarított 0,75 egységnyi adófizetést csoportszinten.

A társasági adó az egyetlen olyan bevételi forma, amely 1988 óta nominális értéken csökkent, méghozzá az 1991–1992-es magas infláció közepette. Nagyobb arányú elmozdulás a Bokros-csomag évében figyelhető meg, amikor a korábbi 36 százalékról 18 százalékra mérséklődött a társasági adó kulcsa, s egy év múltán növekedésnek indulnak a bevételek, de részarányuk ma is alig éri el a 3 százalékot.

Viszont mindenképpen az általános képtől eltér az 5. táblázat által mutatott tendencia: az ötszáz főnél több alkalmazottal dolgozó cégek adóterhelése csaknem fele volt a kis- és középvállalatokénak, és ez az arány csak az EU-csatlakozás után mérséklődött.

Az adóteher alacsonyan tartását minden kormányzat a külföldi tőkebefektetés elősegítésének érvével magyarázta, amely az átalakuló gazdaságok alapvető érdekének bizonyult. Mégis megfontolásra érdemes, hogy pusztán adózási szempontból merőben sajátos struktúra alakult ki.

5. táblázat. Az effektív TAO-adókulcsok változása százalékban

	1998	2005
500 fő felett	7 ,17	15 ,55
249 fő felett	7 ,657	8 ,96
50–249 fő	15 ,064	15 ,62
1–49 fő	17 ,496	15 ,76
1–9 fő	17 ,601	15 ,62
0 fő	14 ,549	15 ,53

Forrás: PM éves gyorsjelentésekből saját számítások

Az adóincidencia egyenetlen eloszlását mutatja a társasági adóbevételek elemzése, ha a létszám alapján képzett legnagyobb, illetve a közepes, maximum 49 főt alkalmazó cégek részesedését vizsgáljuk.

6. táblázat. 250 fő fölötti és 50 fő alatti társaságok adójának részesedése a teljes TAO-bevételből (százalék)