Lakatos Mária

Adózás I.


5.2.4. Az adózás előtti eredmény korrekciós tételei

A korrekciós tételek több fajtáját különböztetjük meg, az első csoportba tartozóknál a TAO döntően a számviteli törvény szerint elszámolt költségekhez, ráfordításokhoz kapcsolódóan írja elő a növelő, illetve a csökkentő tétel alkalmazását, ezek az úgynevezett páros korrekciós tételek. A második csoportba tartozó tételek kifejezetten korrigálják az adózás előtti eredményt, vagyis a számviteli törvény alapján ráfordításként, költségként elszámolt tételeket a TAO nem engedi az adóalapnál elszámolni, hanem előírja a növelést (például a nem kifejezetten a gazdálkodási célt szolgáló költségek, bizonyos bírságok esetében). A harmadik csoportba tartozó módosítások kifejezetten kedvezményt – esetenként többszörös kedvezményt is – adnak, mert korábban elszámolt ráfordításokat, költségeket csökkentő tételként rendelnek elszámolni.
7. táblázat. Áttekintés a növelő és a csökkentő tételekről
NÖVELŐ TÉTELEK
Szvt. szerinti értékcsökkenés
X
 
eladott, tőkejuttatásként átadott javak könyvszerinti értéke
X
 
visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatások, juttatások, elengedett követelések, véglegesen átadott pénzeszközök, ha külföldi cégek számára juttatták azokat, vagy olyan magyar cégeknek, amelyek e támogatás nélkül a támogatás nélkül veszteségesek lennének
X
 
bírságok, büntetések, kivéve önellenőrzési pótlék
X
 
kamatlevonási korlátozás szerint meghatározott összeg felett fizetett kamat
X
 
nem a gazdálkodói tevékenység érdekében felmerült költség
X
 
külföldi ellenőrzött társaságban eladott/leírt részesedéssel kapcsolatos költség
X
 
bejelentett részesedés eladásával kapcsolatos költség
X
 
várható kötelezettségekre képzett céltartalék
X
 
jövőbeni költségekre képzett céltartalék
X
 
bíróság előtt nem érvényesíthető, elévült követelések
 
 
CSÖKKENTŐ TÉTELEK
a korábbi évek elhatárolt veszteségéből az adózó döntése szerinti összeg
 
X
az adótörvény szerint megállapított terv szerinti értékcsökkenési leírás összege
 
X
a terven felüli értékcsökkenés adóévben visszaírt összege
 
X
a várható kötelezettségekre és a jövőbeni költségekre képzett céltartalék felhasználásakor az adóévben bevételként elszámolt összeg
 
X
a kapott osztalék és részesedés címén elszámolt összeg
 
X
Szakmunkás tanulók foglalkoztatása esetén
 
tanulói szerződés alapján a minimálbér 24%-a
 
X
iskolai megállapodás alapján a minimálbér 12%
 
X
szakmunkás tanulók sikeres vizsga utáni továbbfoglalkoztatásakor, illetve munkanélküliek foglalkoztatásakor max. 12 hónapra a befizetett társadalombiztosítási összeg
 
X
Egyéb csökkentő tételek
fogvatartott, tartósan munkanélküli után fizetett szociális hozzájárulási adó
 
X
az átvállalt tartozás az eredeti jogosult által elengedett kötelezettség miatt az adóévben elszámolt bevétel összege
 
X
fejlesztési tartalék, az eredménytartaléknak az adóévben lekötött tartalékba átvezetett, és az adóév utolsó napján lekötött tartalékként kimutatott összeg, de max. az adózó adózás előtti eredményének 50%-a és max. adóévenként 10 Mrd Ft
 
X
a kapott jogdíj alapján az adóévi adózás előtti eredmény javára elszámolt jövedelem 50%-a
 
X
legalább 50%-ban megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatása esetén a személyenként havonta kifizetett munkabér, de maximum a minimálbér, ha a foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma kevesebb 20 főnél
 
X
adomány, 20 százalék, kiemelten közhasznú esetén 40 százalék, de maximum az adózás előtt eredmény összege
 
X
Az adott és kapott támogatások miatt már nem kell sem növelni, se csökkenteni az adó alapját, kivéve, ha a kedvezményezett cég enélkül veszteséges lenne.

Adózás I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 650 4

Hivatkozás: https://mersz.hu/lakatos-adozas-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave