Babinszky László, Halas Veronika (szerk.)

Innovatív takarmányozás


Az éghajlatváltozás hatása a gazdasági haszonállatok teljesítményére

Ismert, hogy az életfolyamatok hőtermeléssel járnak, amely az állat által felhasznált, nem produktív (létfenntartó) energia és a takarmánnyal felvett táplálóanyagok átalakítása során „elvesző” energia összessége. A termoneutrális zónában lévő állat hőtermelése a lehető legkisebb, így a takarmány energiája hatékonyan tud a termelő folyamatokra (növekedésre/hústermelésre, tojás- és tejtermelésre) fordítódni. Kedvezőtlen hőmérsékleti viszonyok között, hideg és meleg környezetben egyaránt – bár eltérő okok miatt – nő az állat hőtermelése, vagyis az energiavesztesége (lásd 8.2. fejezet, 8.4. ábra). Ezért a termoneutrális zónán kívül tartott állatok esetében azonos energiafelvétel mellett kevesebb energia jut termékképzésre, így értelemszerűen romlik az energiaértékesülés hatékonysága. Fontos azonban azt is megjegyezni, hogy az adott fajra és korcsoportra jellemző kritikus környezeti hőmérséklet aktuális értékét a levegő páratartalma, a légsebesség, az elhelyezés, az alom anyaga, illetve az állat kondíciója is befolyásolja. Nagy páratartalom esetén például az állatok úgynevezett komfortzónája kisebb határértékek között helyezkedik el, vagyis a termoneutrális zóna alsó kritikus értéke nő, míg a felső kritikus érték csökken.

Innovatív takarmányozás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 057 1

Földünk lakóinak száma rohamosan növekszik, ami soha nem tapasztalt méretű igényt támaszt az élelmiszer-termeléssel szemben, miközben környezetünk állapota – egyelőre úgy tűnik – megállíthatatlanul romlik, bolygónk klímája pedig egyre kedvezőtlenebb irányba változik.

Nagy kérdés, hogyan lehet a mind nehezebbé váló feltételek között nemcsak elegendő mennyiségű, hanem megfelelő minőségű, biztonságos és nyomon követhető élelmiszert hatékonyan előállítani, méghozzá úgy, hogy ezzel a környezetet a lehető legkisebb mértékben terheljük.

Az Innovatív takarmányozás című kötet nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megválaszolja e kérdést, legalábbis az állati eredetű élelmiszer-alapanyagok vonatkozásában. Ezt a rendkívül komplex problémát már nem lehet a megszokott módon megközelíteni, csakis innovatív szemlélettel.

Jelen esetben ez azt jelenti, hogy e modern, interdiszciplináris felfogásban íródott szakkönyv integrálja a társtudományok legújabb kutatási eredményeit a hagyományos takarmányozástudományba, természetszerűleg a „klasszikus” takarmányozási ismeretek alapjaira építve. Ebből adódóan az egyes fejezetek szerzői között a takarmányozástudomány nemzetközi ismertségű kutatói mellett biológust, vegyészt, biokémikust, immunológust, humán és állatorvost, fizikust, műszaki mérnököt, állattenyésztőt, növénytermesztőt és meteorológust is találunk, valamennyien saját területüknek a tudományos világ által elismert, kiváló szakemberei.

A szerzők bíznak benne, hogy könyvük sok hasznosítható információval szolgál mind a kutatásban, a fejlesztésben, az oktatásban, mind pedig a gyakorlatban tevékenykedők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/babinszky-halas-innovativ-takarmanyozas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave