Babinszky László, Halas Veronika (szerk.)

Innovatív takarmányozás


A legelő

A legelő a legtöbb gazdasági állat számára a legtermészetesebb és legolcsóbb táplálékforrás, hiszen nem terheli a betakarítás, a szállítás, az esetleges tartósítás és a tárolás költsége. Ezért a megfelelő mennyiséget és minőséget nyújtó legelők kifejezetten gazdaságossá tehetik az állatitermék-előállítást (Czeglédi és Radácsi, 2005). A legelő használata azonban sok esetben nem lehet megoldás. Manapság gyakran már olyan nagy tejtermelésű állatokkal dolgoznak, amelyek számára a legelő által biztosított táplálóanyag-mennyiség nem elegendő. Szintén korlátozó tényező lehet a legelő és az istálló távolsága. Akár állategészségügyi okok is megakadályozhatják, hogy a legelőt táplálékforrásként használják. Mivel a legelés egy aktív táplálékszerzési folyamat, jóval több energiát és időt igényel, ami munkaszervezési és energetikai szempontból egyaránt kedvezőtlen. Az állatok mozgását, mozgatását természetesen nem csak negatívan lehet értékelni, hiszen a sok mozgásnak és a szabadban tartózkodásnak köszönhetően javul az állatok kondíciója, fiatal állatok esetében pedig kedvezőbbek a fejlődési folyamatok. Ennek eredményeként elérhető a jó konstitúció, ami tenyészállatok esetében igen fontos tulajdonság.

Innovatív takarmányozás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 057 1

Földünk lakóinak száma rohamosan növekszik, ami soha nem tapasztalt méretű igényt támaszt az élelmiszer-termeléssel szemben, miközben környezetünk állapota – egyelőre úgy tűnik – megállíthatatlanul romlik, bolygónk klímája pedig egyre kedvezőtlenebb irányba változik.

Nagy kérdés, hogyan lehet a mind nehezebbé váló feltételek között nemcsak elegendő mennyiségű, hanem megfelelő minőségű, biztonságos és nyomon követhető élelmiszert hatékonyan előállítani, méghozzá úgy, hogy ezzel a környezetet a lehető legkisebb mértékben terheljük.

Az Innovatív takarmányozás című kötet nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megválaszolja e kérdést, legalábbis az állati eredetű élelmiszer-alapanyagok vonatkozásában. Ezt a rendkívül komplex problémát már nem lehet a megszokott módon megközelíteni, csakis innovatív szemlélettel.

Jelen esetben ez azt jelenti, hogy e modern, interdiszciplináris felfogásban íródott szakkönyv integrálja a társtudományok legújabb kutatási eredményeit a hagyományos takarmányozástudományba, természetszerűleg a „klasszikus” takarmányozási ismeretek alapjaira építve. Ebből adódóan az egyes fejezetek szerzői között a takarmányozástudomány nemzetközi ismertségű kutatói mellett biológust, vegyészt, biokémikust, immunológust, humán és állatorvost, fizikust, műszaki mérnököt, állattenyésztőt, növénytermesztőt és meteorológust is találunk, valamennyien saját területüknek a tudományos világ által elismert, kiváló szakemberei.

A szerzők bíznak benne, hogy könyvük sok hasznosítható információval szolgál mind a kutatásban, a fejlesztésben, az oktatásban, mind pedig a gyakorlatban tevékenykedők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/babinszky-halas-innovativ-takarmanyozas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave