Kertész András, Pelyvás Péter (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXI.


A birtokos szerkezet korábbi leírásai

A birtokos szerkezet (a birtokviszony szintagmatikus leképezése) magyar nyelvi kifejezését az alábbiakban elsősorban szemantikai nézőpontból közelítem meg, a Langacker-féle kognitív nyelvészet elméleti keretében és módszertanával1. Az általam fölállítandó itteni kiinduló nézőpont a birtokos szerkezetet a hagyományos kategorizációtól függetlenítve tekinti, vagyis kiemeli a „birtokos jelzős” szerkezetet a hagyományos nyelvtan által leírt jelzős szerkezetek köréből, másrészt az egzisztenciális mondatokkal való kapcsolatukból.2 A minőségjelzős szerkezetektől való elkülönítés szemantikailag indokolt, hiszen a minőségjelző a jelzett főnév valamely szemantikai tartományát helyezi előtérbe (profilálja), miközben a főnév kidolgozza a jelző sematikus jelentését vagy annak valamely részszerkezetét. A birtokos szerkezetben ez másképp történik. Hiszen a birtokos szerkezetben két entitás valamilyen fogalmi kapcsolata képeződik le jelentésszerkezetben, jellegzetesen két főnév jelentésszerkezetében. Hasonlóképpen a birtokos szerkezet másképp alkotja birtoklásmondat jelentésszerkezetét, mint ahogy a minőségjelzős főnév valamely entitást jellemző mondat jelentésszerkezetének részévé válik. A birtoklásmondatokra csak röviden térhetek ki, mert a birtokos szerkezet és a birtoklásmondat, ill. az egzisztenciális mondat és a birtoklásmondat közötti összefüggés kidolgozása egy másik tanulmány terjedelmét kívánja meg. A továbbiakban birtokos szerkezeten azokat a szóösszetételeket és szószerkezeteket értem, amelyek a hagyományos nyelvtani besorolás birtokos jelzős összetételnek vagy szerkezetnek tekint. Mivel az itteni elemzés nem formális kritériumokból indul ki, hanem a lényegében azonos szemantikai szerkezetet közelíti meg első leírásban, a (magyar) birtokos szerkezet pontosabb körülhatárolása a leíró és történeti szemantikai, szintaktikai és fonológiai kutatások empirikus kiterjesztése után lehetséges.

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXI.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 411 1


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

A kötet célja, hogy betekintést nyújtson a magyarországi kognitív szemantikai kutatásokba, rávilágítva néhány olyan alapkérdésre, amelyeknek a felvetése és megválaszolása nélkül az elméletnek a magyar nyelvre történő további alkalmazásához hiányoznának a legfontosabb előfeltételek.

A kötet élén Andor Józsefnek a kognitív grammatika paradigmájának megalkotójával, Ronald Langackerrel készített nagyinterjúja áll. Tolcsvai Nagy Gábor tanulmánya a magyar birtokos szerkezet legfőbb jelentéstani tulajdonságait vázolja a funkcionális kognitív nyelvészet elméleti keretében. Kövecses Zoltán írása a fogalmi metaforák elméletén belül egy eddig feltáratlan metaforikus alrendszert mutat be. Komlósi László Imre a kötött szókapcsolatok újszerű kognitív szemantikai osztályozására tesz kísérletet. Pethő Gergely amellett érvel, hogy a nem rendszeres poliszémiajelenségek nem alkotnak homogén halmazt, s egyes osztályaik vizsgálata érdekes elméleti következtetésekhez vezethet. Győri Gábor írása kiterjeszti a kognitív szemantika hatókörét a nyelvtörténeti kutatásokra, Tátrai Szilárdé pedig a szövegtipológiára és a narrativikára. Vecsey Zoltán a részlegesen leíró tulajdonnevek szemantikai elméletéhez fűz megjegyzéseket.

Végül Kertész András és Rákosi Csilla tanulmánya szerint Chomsky generatív nyelvészete, Bierwisch és Lang modularista kétszintű szemantikája, valamint Lakoff és Johnson holista kognitív szemantikája egyaránt alkalmaz olyan nem-demonstratív következtetéseket, amelyeket az analitikus tudományelmélet téves következtetésnek tekint és ezért elutasít. A tanulmány javaslatot tesz a plauzibilis következtetések egy olyan metaelméleti modelljére, amely ezeket nem tévesnek, hanem egy, a vizsgált elméletek speciális kontextusában progresszív szerepet betöltő következtetéstípus példáinak tekinti.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-pelyvas-altalanos-nyelveszeti-tanulmanyok-xxi//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave