Varga Norbert

A magyar állampolgársági jog a 19. században


A törvényhozás által történő honosítás

A javaslat meghatározta a törvényhozási úton történő honosítás feltételeit. Megkívánta, hogy a kérelmező nagykorú legyen, beszélje a magyar nyelvet, a honosítást követően a Magyar Korona területén tartózkodjon, tíz éven keresztül az országban lakjon, és ne álljon büntetés alatt. A tíz év öt évre rövidült volna, ha az illető gyárak, ipari műhelyek felállításával az állam javát szolgálja. A „teljeskorúság” kérdése szintén fontos volt, mert a honpolgárság megszerzése egyrészről a jogviszony felbontásával, másik oldalról annak létesítésével járt együtt. A törvényalkotók a magyar jog rögzítette nagykorúsági életkori határt vették figyelembe.223 Szalay a magyar nyelv kapcsán csak annyit tartott szükségesnek, hogy legalább a kérelmező egyenes ági leszármazottai tudjanak magyarul. A hallgatólagos honosítás esetében szerinte vélelmezni lehetett, hogy az a személy, aki legalább egy éve lakott az adott városban, ismeri és beszéli a magyar nyelvet. A kereskedelmi tevékenységre vonatkozó feltételt szintén a francia szabályokból vették át azzal a módosítással, hogy az ipar területére is kiterjesztették a „privilégizált naturalizátiót”.224

A magyar állampolgársági jog a 19. században

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 424 1

Az állampolgársági jog első törvényi (1879:L. tc.) szabályozása a 19. században jelent meg Magyarországon. A monográfia célja, hogy az elmélet és a gyakorlat együttes vizsgálata alapján bemutassa a magyar állampolgársági jog kialakulását, feltárja a reformtörekvések elméleti, közjogi, politikai és nemzetközi hátterét, továbbá a végrehajtás során felmerülő problémákat, amelyek rávilágítanak a dualizmus közjogának egy igen jelentős, dogmatikai vitákkal tarkított jogterületére.

A kötet nem csupán általános képet nyújt a vizsgált időszak állampolgársági jogának rendszeréről, hanem az új kutatási eredményeket komplex módon tárja az olvasó elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/varga-a-magyar-allampolgarsagi-jog-a-19-szazadban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave