Varga Norbert

A magyar állampolgársági jog a 19. században


Az alapjogok rendszere

Tomcsányi azokat a jogokat tekintette alapjogoknak, amelyeket az állam védelemben részesít és intézményesített formában jogrendjébe iktat. A természeti szabadságok az államhatalom védelme által váltak jogokká. Eredetük az egyéni szabadságra vezethető vissza. Ezen alapjogok közé tartozott a személyes szabadság, a vallásszabadság, a gyülekezési és az egyesülési jog, a sajtó- és a tanszabadság, a nemzetiségi egyenjogúság, a hatósági jogsegélyre való jog és a magántulajdon sérthetetlensége. A szabadságjogok intézménye az alkotmányjogban gyökerezik, mert az alapjogok révén meghatározható az egyénnek az államban elfoglalt jogi alapstátusa, aminek kihatása van az állam alkotmányának szerkezetére.535 Az alkotmányjogba e szabadságjogok elismerése, védelme és annak megállapítása tartozott, hogy milyen keretek között és feltételek mellett lehet ezeket gyakorolni. Ezen elveket az állami szervek közreműködése mellett realizálták. A szabadságjogok alanyi gyakorlása vagy a magánjog, vagy a közigazgatási jog szabályai szerint történt. Tomcsányi szerint e jogok a jogrendszer fundamentumát képezték. Ezért nevezte e jogokat alapjogoknak, amelyek meghatározták az állampolgárok és az állam viszonyát.

A magyar állampolgársági jog a 19. században

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 424 1

Az állampolgársági jog első törvényi (1879:L. tc.) szabályozása a 19. században jelent meg Magyarországon. A monográfia célja, hogy az elmélet és a gyakorlat együttes vizsgálata alapján bemutassa a magyar állampolgársági jog kialakulását, feltárja a reformtörekvések elméleti, közjogi, politikai és nemzetközi hátterét, továbbá a végrehajtás során felmerülő problémákat, amelyek rávilágítanak a dualizmus közjogának egy igen jelentős, dogmatikai vitákkal tarkított jogterületére.

A kötet nem csupán általános képet nyújt a vizsgált időszak állampolgársági jogának rendszeréről, hanem az új kutatási eredményeket komplex módon tárja az olvasó elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/varga-a-magyar-allampolgarsagi-jog-a-19-szazadban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave