Az Antarktisz az Arktisszal ellentétben valódi kontinens, de környezetét tekintve olyan, mint az északi terület: nagyon hideg, szeles, és a tényleges birtokban tartással itt is problémák adódtak a XX. század hajnalán.1089 A terület gazdag kiaknázatlan szénben, fémércekben és szénhidrogénekben, de eleinte csak a fóka- és bálnavadászat, illetve a halászat vonzotta az államokat, amikor a szektorelmélet alapján 1908-ban megjelentek az első igények először Nagy Britannia részéről, majd sorban a többi, a környéken területtel rendelkező állam: Új-Zéland, Norvégia, Ausztrália, Chile, Argentína és Franciaország részéről.1090 A területi viták és az egyre fokozódó érdeklődés ellenére az 1957–58-as Nemzetközi Geofizikai Év (International Geophysical Year – IGY) során a 12 potenciális érdeklődőt sikerült rábírni arra, hogy gyakorlatilag lemondjanak a területi igényeikről,1091 és megállapodtak abban, hogy kizárólag tudományos célokra fogják a területet használni.1092 A nyílt egyezménynek jelenleg 48 állam a részese.1093 Az 1959-ben kötött és 1961-ben hatályba lépett egyezményt eredetileg 30 évre kötötték, majd 1988-ban bizonyos mértékű bányászatot engedélyeztek volna, de az erről szóló wellingtoni egyezmény végül nem lépett hatályba, az 1991-es madridi jegyzőkönyv pedig újabb 50 évre meghosszabbította az igénymoratóriumot, és ezzel együtt a kiaknázási lehetőséget is elnapolta.1094 Jelenleg az Antarktisz jogi helyzetét az ún. Antarktiszi Szerződésrendszer (Antarctic Treaty System – ATS) határozza meg, amelynek alapja az 1959-es szerződés, illetve a különböző környezetvédelmi célú kiegészítő szerződések.1095