Keszler Borbála, Lengyel Klára

Kis magyar grammatika


6.2.4.6. Az iránytárgy és az eredménytárgy

 
A tárgy és az alaptag jelentésbeli viszonya alapján nyelvtanaink beszélnek iránytárgyról és eredménytárgyról.
Az iránytárgy olyan személyt vagy dolgot nevez meg, amely az alaptagban kifejezett cselekvés előtt is létezett, és amelyre a cselekvés irányul (könyvet olvas).
Az eredménytárgy azt a dolgot nevezi meg, amely a cselekvés eredményeképpen létrejön (pogácsát süt).
Az iránytárgy és az eredménytárgy megkülönböztetése egymástól kizárólag az ige jelentése szerint végezhető el, elhatárolásukhoz semmiféle grammatikai fogódzó nem áll rendelkezésünkre. Ugyanaz a tárgyragos szó például lehet iránytárgy, illetve eredménytárgy is különböző igék mellett. Például: kisöpröm a házat (iránytárgy), megépítem a házat (eredménytárgy). Sőt vannak olyan igék is, amelyek olyan cselekvést jelölnek, amelyek eredményeképpen a tárgy (amelyre az illető cselekvés irányul) éppenséggel megszűnik létezni, megsemmisül: összetöri a poharat, megeszi a pogácsát. Más igék mellett az eredménytárgy olyan típusú, amely a cselekvés abbahagyásával megszűnik: fintort vág. Sokszor azonban vitatható, hogy a mondat tárgya irány- vagy eredménytárgy-e, például: elénekli a dalt, beírja az üzenetet. (Lehetséges ugyanis, hogy a dal vagy az üzenet a cselekvés közben jön létre, de az is lehet, hogy nem.)
 

Kis magyar grammatika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 059 964 1

A mű a magyar nyelvtan alapvető kézikönyve. A kötet rendszerezetten és közérthetően mutatja be a magyar nyelv felépítését és szabályait elsősorban a nyelvhasználat nézőpontjából. A grammatika modern nyelvleírási módszerrel közelíti meg az alaktan, szófajtan, szóalaktan és mondattan rendszerét. Hasznos alapmű az általános iskolai tanulóknak, a középiskolásoknak, az egyetemi hallgatóknak, valamint a magyar nyelvet oktató, tanító tanároknak.

A KIS MAGYAR GRAMMATIKA bőséges példatárral, sok táblázattal és elemzési gyakorlatok bemutatásával segíti használóit a magyar nyelvtani ismeretek elsajátításában, mélyítésében vagy éppen felfrissítésében.

Szerzői az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatói.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keszler-lengyel-kis-magyar-grammatika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave