Vértesy László

Jog és pénzügyek a bankszektorban

Általános rész


Szerződésekre vonatkozó rendelkezések

Az egyes szerződésekre vonatkozó rendelkezések az Fttv.-ben, a Ptk.-ban és a Hpt.-ben szerepelnek, ezt egészíti ki 2009. évi CLXII. törvény a fogyasztónak nyújtott hitelről (Fhtv.), illetve azt és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2014. évi LXXVIII. törvény, amely fair, azaz tisztességes, etikus banktörvény néven vált ismertté. Ez utóbbi célja, hogy átláthatóvá és ezáltal követhetővé tegye a fogyasztói hitelszerződések feltételeit és a kamatok alakulását. A jogszabályok vonatkozó előírásait 2015. február 1-jétől kell alkalmazni.

Jog és pénzügyek a bankszektorban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 481 4

Minden olyan könyv, tanulmány üdvözlendő, amely nemcsak a szakember, hanem az általánosan érdeklődő olvasó számára is egyébként bonyolult, felfoghatatlannak tartott jogi és pénzügyi ismereteket együttesen közérthető módon tárgyalja. E kettősség lényegét fejti ki közérthetően, kerülve, hogy a jogtudományi értelmezéseket „pénzügyesítse”, s fordítva: a pénzügyek területét sem hatja át a „jogászkodás”. Az etikai és vallási terület, az Egyház bevonása az interdiszciplinaritást még pregnánsabbá, teljesebbé teszi. A mű váza alapján könnyen követhető a szerző eljárása is: az általános, elméleti tételektől halad a konkrétumok, a valóság felé. S teszi mindezt könnyen emészthető terjedelemben, ami egy ennyire sokrétű munkánál külön elismerendő érdem. A könyv nem elfogult egyik szellemi irányzat mellett vagy ellen, határozottan a hármas – jogi, pénzügytani, etikai – összefüggések sokoldalú bemutatására törekedett. E törekvése példásan sikerült. Közelebb hozta az olvasót ahhoz, hogy egy összetett területet élvezetes formában jobban és teljesebben megérthessen. (Blahó András)

Vértesy László könyve a maga nemében egyedülálló a magyar pénzügyes könyvek piacán, mert egyszerre tesz kísérletet arra, hogy a jog és a pénzügyek diszciplínáját szinkronba hozza. Igen alaposan tárgyalja a kérdéskörét, legyen szó a pénzügyi szektor szereplőiről, prudenciális szabályairól, vagy éppen a felügyeletről, fogyasztóvédelemről. Nem hagyja figyelmen kívül a jogszerűség és igazságosság kérdésköreit, de még a vallás és pénzügyek kapcsolatának problematikáit sem. Külön értékelendő a banktörténeti rész, amely messze túlmegy az ilyenkor megszokott toposzokon. A „jogásziasnak” tekinthető kiindulópont ellenére a gyakorlatot is részletesen taglalja, és kiválóan rendszerezi a témakör(öke)t. A hagyományos megközelítéseknél jóval több értéket kaphat az olvasó, aki így könnyedén megértheti a bankrendszer összefüggéseit, a mögöttes történeti, szabályozási és működési elveket, sőt a pénzügyi jog bankrendszerrel kapcsolatos közös halmazát is. (Póra András)

Hivatkozás: https://mersz.hu/vertesy-jog-es-penzugyek-a-bankszektorban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave