A közép- és kelet-európai etnikai konfliktusok fellángolásának okait rendszerint a kommunista rezsimek bukására vezetik vissza. A kommunizmus bukása hasonlatos egy fagyasztóláda kinyitásához, melynek tartalma gyors olvadásnak indul. Miközben a látszatra rég feledésbe merült problémák egyszeriben előtérbe kerülnek. Így a nemzetiségi probléma is az elsők között „folyt ki” a fagyasztóládából. A társadalomtudósok a jelenséget többféleképp magyarázzák. Mindenekelőtt a „szovjet impérium” szétesése után keletkezett „hatalmi vákuumra” mutatnak rá. A központi hatalom meggyengülése nyomán felelőtlen politikusok kihasználták az adódó lehetőséget. Az etnikai konfliktusok eszkalációját a gátlástalan, hataloméhes politikai kalandorok számlájára írják. Nemzeti buzgóságuk és az etnikai identitás elvesztésének felemlegetése (a tömegtájékoztatási eszközök hathatós segítségével) ugyan már szinte a virtuozitással egyenlő, de nagy a gyanú, hogy cselekedeteiket a karriervágy és nem a mély nemzeti elkötelezettség vezérli. Ha képességeiket és emberi tulajdonságaikat vesszük, akkor valóban számukra a nacionalizmus az egyetlen lehetőség, melynek révén a hatalmat megszerezhették és megtarthatták. Gondoljunk csak Ján Slotára, a Szlovák Nemzeti Párt vezetőjére, aki a 2006-os választási programjában (ahogy már korábban utaltunk rá) a nacionalizmuson, a magyarellenességen kívül más programot nem sorakoztatott fel, és a második legnépszerűbb ember lett Szlovákiában.