Bordás Sándor

Az agresszív kód


Konfliktuskezelés

Ezek után térünk rá a konfliktuskezelés tárgyalásos és közvetítéses technikájára. A konfliktus a mindennapi élet szerves része. A konfliktus nem jelent szükségszerűen rossz dolgot, nemegyszer a fejlődést szolgálja (Hus, Giordano Bruno, Kepler stb.). Konfliktushelyzetben alapvetően kétféle stratégia között választhatunk: az ún. nyerő-vesztő és az ún. nyerő-nyerő stratégia között. A konfliktuskezelés egyik kiindulópontja, hogy a mindennapi élet gyakorlatában nem célravezető az az elv, amely a sportok világában olyannyira magától értetődő, miszerint egy konfliktus (egy verseny) megoldása (kimenete) csak úgy képzelhető el, hogy a versengők egyikének jó teljesítménye (ti. a nyertesé) a többiek számára veszteséget (vereséget) jelent. Hiszen ennek az elvnek az érvényesülése a mindennapokba állandósítaná a konfliktusokat mind az egyes emberek, mind társadalmak, illetve társadalmi csoportok, szervezetek között. A nyerő-nyerő stratégia azon a belátáson alapul, hogy nagyon ritkán fordul elő olyan világos és egyértelmű helyzet, melyben az egyik fél sikere a másik teljes kudarcát hozza magával. Ez a stratégia konszenzuális, azaz a megegyezést keresi és alkalmazza: a vitákat úgy próbálja meg lezárni, hogy a probléma megoldása nyereséggel járjon a konfliktusban álló felek mindegyike számára (Fisher – William, 1998).

Az agresszív kód

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 452 4

A könyv több részből áll, melyek korábbi kutatásaim eredménye kapcsán valósultak meg egyrészt Budapesten és az egykori Jugoszláviában, Szabadkán, az öngyilkosság motivációs hátterét kutatva, másrészt Szlovákiában, a régebben Pozsonyban működő Márai Sándor Alapítvány égisze alatt, az etnikai konfliktusok kialakulásának okait kutatva.Ebben a munkában az agresszió befelé vetülésének társadalmi és egyéni okait vizsgálva megfogalmazódott a szláv (többnyire szerb) és a vajdasági magyar családokra jellemző kommunikációs sajátosság. A Jugoszláv polgárháború kitörése, amely személyesen is érintett, fogalmaztatta meg bennem (bennünk) azt a gondolatot, hogy a polgárháború kitörése mögött mennyiben húzódhatnak meg egy kultúrára jellemző kommunikációs kapcsolatok vagy a verbális kommunikáció mögött rejlő, a kultúrára jellemző gondolkodás, esetleg a kultúrák közötti kommunikációs zavarok.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bordas-az-agressziv-kod//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave