Konfliktushelyzetből is sok van – része az életünknek. Hiszen nem ritkán a család, az iskola, a társadalom – expliciten megfogalmazva vagy implicit módon – más és más, gyakran egymásnak ellentmondó érték- és szabályrendszert közvetít. Ezenkívül megnövekedtek a személyi, családon belüli, iskolai vagy társadalmi eseményeket értékelő nézetkülönbségek, a kölcsönös hatásgyakorlások vagy a domináns csoport részéről érkező nyomás. A hivatalos, formális szabályok és a mindennapok gyakorlatában megvalósuló informális szabályok különbözősége is fokozott terhet ró az egyénre, főleg, ha azok nemzeti, érzelmi, erkölcsi habitusával szemben állnak. Ezek a nézetkülönbségek különösen nagy súllyal nehezednek a serdülő személyiségére, főleg akkor, ha a számára elfogadhatatlan nézetet egy általa érzelmileg elfogadott személy közvetíti. A konfliktuskezelő készségünk hiányos, véletlenszerű, főleg indulati, érzelmi szinten alkalmazott. Már egész fiatal kortól a nevelés olyan irányba hat, mintha a konfliktus minden esetben egy „hivatalos” személy által oldódna meg. Ha nincs döntő hatóság, akkor az erősebb győz, a gyengébb veszít. Általában bátorítás nem arra érkezik, hogy az egyén magára vállalja a konfliktusmegoldás felelősségét, és mindenki számára elfogadható megoldásokat keressen. Ezért hatékony gyakorolni az aktív problémamegoldó módszereket, így lehetőség volt a kompromisszum, a konszenzus, az együttműködés különböző formáinak és lehetőségeinek megtapasztalására.