Láttuk, hogy a baba és környezete közötti kommunikáció már a legkorábbi időszakban a társas kapcsolatteremtésre irányul. Ahogy sok más korai tapasztalatban, a nyelvhasználat és a társalgás szabályainak elsajátításában is kitüntetett szerepe van az elsődleges gondozónak (általában az anyának), mert a vele való interakciók adják a gyermek számára a társalgás elsődleges vázát, mintáját. A gyermeknek az olyan helyzetek, amikor beszélünk hozzá, társasági alkalmat jelentenek, és bár az őt érő nyelvi ingerek nagyon kis részét érti, mégis fontos számára a vele létesített kapcsolat, hiszen ekkor az anya ránéz, rámosolyog, őt nézi, amíg hozzá beszél, egyszóval vele foglalkozik. A baba lassan felfedezi a társalgás kölcsönös természetét, belenő a felelgetés képességébe, s ekkor a hangadásokkal kitölti azokat a szüneteket, melyek az anya mondatait követik. Fontos a szemkontaktus is a kölcsönösségben: az anya a babára néz, ha hozzá beszélt, majd kivár, és válaszol a baba hangadásaira. Ez az élmény azt adja meg a gyerekek számára, hogy úgy társaloghatnak, mint a felnőttek, s ennek öröme a babát ösztönzi a kapcsolatteremtésre és a kommunikációra. Emellett megtanulja az emberi párbeszédek olyan fontos jellemzőit, mint a beszélőváltás, a célvezéreltség, a tárgyhoz tartozó tartalmak szem előtt tartása (relevancia keresése), a szó átadása s ennek szabályai, melyek fontos alapok a későbbi társalgási szabályok elsajátításában (például egy hétköznapi társalgás felépítésének, az illedelmesség támpontjainak, az üdvözlés-elköszönés szokásainak koordinálásához; vagy az újrakezdés, illetve az arculatvédés stratégiáinak). A kommunikáció e nagyon korai formája a társalgás előfutáraként prototársalgás néven is ismert (Pléh 2012). A társalgási helyzetekben való tájékozódásban a babának segítségére vannak a nem nyelvi, metakommunikációs jelzések, melyeket nagyon hamar értelmezni is tud. Ilyenek például a hangszín (barátságos vagy elutasító), tekintet (kedves vagy szúrós), tapintásalapú érzékletek (ölelés) közvetítette üzenetek, melyek fontos jelentéstartalommal bírnak a babák és mindannyiunk számára is a hétköznapi társalgásban. Ugyanígy fontos, hogy a gondozó is olvasni tudja a baba testbeszédét és metakommunikációs jelzéseit, hogy létrejöjjön a kölcsönös egymásra figyelés, és a párbeszéd társas élménnyé váljon.