Schnell Zsuzsanna

Az elme nyelve

Társalgás és nyelvfejlődés


Nemek közti különbségek

Az egyéni különbségek tárgyalása során ki kell térnünk a nemek közti különbségek kérdésére is. A baba születése pillanatában már gondolkodásra képes, ehhez megfelelő idegsejthálózat áll a rendelkezésére. Az idegsejtek között a kapcsolatok idővel alakulnak, szelektálódnak, megerősödnek és bejáratódnak. Minden gyermeki agy alapvetően egyforma, mégis az apró egyéni különbségek miatt egyedülálló. Születéskor nagyjából annyi idegsejt van a baba agyában, mint egy felnőttnek, csak a közöttük lévő kapcsolatok még nem annyira bejáratódva működnek, s ezért nem tud olyan gyorsan gondolkozni, mint egy felnőtt. A lányok általában korábban önállósodnak, és így valamivel gyorsabban fejlődnek. Sokszor hamarabb produkálják a gondolkodásbeli s így a nyelvi mérföldköveket is. Előbb kezdik el használni a nyelvi képességekért túlnyomórészt felelős bal agyféltekéjüket, zömében korábban mondják ki első szavaikat, és előbb lesznek képesek bonyolultabb, árnyaltabb nyelvhasználatra. Ezek a kezdeti különbségek azonban idővel elhalványodnak, eltűnnek, s a nemek képességei összeérnek, sőt iskoláskorban, tízéves kortól kezdődően a fiúk számos tekintetben átveszik a vezetést. Felnőttkorban a férfi- és női agy jellemzően eltérő erősségeit, illetve tulajdonságait szokták kiemelni, amely különbségek megalapozzák a férfiak és a nők közti eltérő viselkedési, társas és egyéb szokásrendszert (erről bővebben lásd Pléh 2012). Szintén lányoknál alakul ki erősebb kapcsolat a két agyfélteke között, ami megmagyarázhatja, hogy a lányok miért tudnak egyszerre több dologra koncentrálni, míg a fiúk inkább egy dologra szeretnek és tudnak jobban figyelni. E férfi-női különbségek veleszületett alapokra helyezik a nyelvelsajátítás számos mozzanatát, mégis sok tényező arra utal, hogy a környezeti ingerek feldolgozása, a mintakövetés szintén fontos mozgatórugója a nyelvtanulásnak.

Az elme nyelve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 487 6

A könyv betekintést nyújt az anyanyelvtanulás folyamatába, a nyelvhez vezető egyéni utak rejtelmeibe, és megmutatja, hogy a gyermek már jóval korábban társalog, mint hogy szavakba öntené mondandóját. Mielőtt kimondja első szavait, már nagy nyelvtudás birtokában van, már rég hatékonyan kommunikál. Ehhez elég csak megfigyelni a baba társas helyzetekben való részvételét. A gyakorló szülők vagy nevelők is, ha megfigyelik a gyermekek nyelvelsajátításának mindennapjait, a használt szófordulatokat, tanúi lehetnek egy végtelenül összetett és mégis gördülékeny rendszer kialakulásának, az olykor nagyon különbözőnek tűnő fázisok harmonikus rendszerbe rendeződésének.

A kötet pedagógusoknak, pszichológusoknak, logopédusoknak, óvodapedagógusoknak, gyógypedagógusoknak, minden fejlesztéssel foglalkozó szakembernek, szociális munkásoknak és a tájékozódni kívánó szülőknek, nagyközönségnek is jól használható kézikönyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/schnell-az-elme-nyelve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave