Ha megfigyeljük a kétévesek nyelvhasználatát, látható, hogy szókincsük és nyelvtani képességeik mellett kijelentéseik hossza is ebben a korban indul robbanásszerű fejlődésnek. A gondolkodás fejlődésének állomásait kidolgozó híres svájci pszichológus, Piaget elméletéből (Piaget 1978, Piaget–Inhelder 1999, Pléh 2003) kiinduló, ma is létező szemlélet a gyermek aktív alkotómunkáját hirdeti, aki az aktív részvételével egyben építi is tudását, nyelvezetét. E konstruktivista szemlélet képviselői szerint a nyelv tükrözi a gondolkodást, vagyis a gyermeknyelv sokat elárul a gyermekek elméjének működéséről. E szemlélet képviselői úgy vélik, hogy a nyelvtani szabályok sikeres használatának gondolkodásbeli (kognitív) előfeltételei vannak; azaz közvetlen összefüggéseket feltételeznek a mentális fejlődés mérföldkövei és a nyelvi formák megjelenése között. A gyermek e szemlélet szerint sémákban gondolkodik, ezek alapján értelmezi a világot. A gondolkodásbeli megértés elsődleges: akkor fog tudni a kisgyermek olyan mondatokat alkotni, melyekben például egy személy eltűnik, majd visszajön, ha már tisztában van a tárgyállandóság fogalmával (azaz, hogy a dolgok a látóterünkből kikerülve is léteznek), vagyis megérti, hogy attól, hogy valakit éppen nem látunk, még létezik, és bár nincs itt, megjelenhet. Ennek birtokában fogja tudni megfogalmazni céljait, illetve lesz képes olyan kijelentések, szerkezetek megformálására, mint az Apa elment dolgozni vagy az elfogyott. Ha nincs meg a mögöttes tudás, akkor e szavak közötti kapcsolatok nem megalapozottak, nem jelenítődnek meg a gyermek elméjében, s e megnyilatkozás csupán mechanikus utánzáson alapuló, véletlenszerűen összefűzött szavak egy sorozata – vélik a gyermek aktív konstruktív szerepét valló tábor képviselői.