Schnell Zsuzsanna

Az elme nyelve

Társalgás és nyelvfejlődés


Mi mindenre jó a nyelv?

Másfél-két éves kor között a kisgyermek felfedezi a szavak szimbolikus jellegzetességét, vagyis hogy valamit jelölnek, valamire vonatkoznak. E referenciális jelleg megértése során felismerik azt is, hogy mindennek van neve. E felismerés motiválja az ebben a korban annyira intenzív szókincsgyarapodást, melyet szókincsrobbanás néven ismerünk. Ezzel egyidejűleg a kisgyermek felfedezi azt is, hogy képes verbális úton mások figyelmét magára irányítani, s ezt saját céljai elérésére tudja felhasználni. Ez nagy áttörés az egyik fontos értelmi fejlődést jelölő mérföldkő megértésében, abban, hogy a kisgyermek másokat mint célokkal, szándékokkal rendelkező cselekvőképes személyt lásson, vagyis megértse az ún. ágencia fogalmát (Gergely 2003). Fontos a cselekvő (aktor), illetve az alany szerepének hatékony kezeléséhez és megértéséhez, társas kapcsolataiban és nyelvi fejlődésében egyaránt, és a későbbiekben mintegy láthatatlan mankóként (csizmahúzóként) funkcionál majd. Segíti a gyermeket a nyelvelsajátítás legeltérőbb területein, például a jelentéstani szerepek, a nyelvtani szerkezetek, tagmondatok feltérképezésében és megértésében (Pinker 1987). Ettől kezdve a nyelvet már nemcsak érzelmei, gondolatai közlésére használja, hanem információszerzésre is. Láthatóan kielégíthetetlen a kíváncsisága és tudásszomja az új szavak, magyarázatok tekintetében, s jellemzően ekkor fognak a gyerekek lelkes kérdezgetésbe. A kétévesek tipikus kérdése a mi ez, mely elsősorban a szavak elsajátítását és a szókincs gyarapodását szolgálja. Egy évvel később, a szavak jelentésének kapcsolása után egyre inkább az összefüggések kezdik érdekelni a gyerekeket. Ezért van az, hogy egy hároméves általában a miért kérdéssel ostromolja szüleit (Miért kék az ég? Miért pici a hangya?), melyben már kellő szókinccsel az ok-okozati viszonyokat tudják feltérképezni. Ezek a tudásgyarapodást szolgáló gyermeki kérdések sokszor megválaszolhatatlan próbák elé állítják a szülőket, például: Miért van fejed?, Mit eszik a hangya? A szülők türelmes együttműködése nagymértékben segítheti a gyerekek szókincsének és a világról alkotott ismereteinek gyarapodását, a logikai viszonyok feltérképezését. Kétéves korban, amikor a szavakat jelentésük szerint már alapkategóriákba (kutya, macska, virág) tudják rendezni, felgyorsul a szótanulás, és a kisgyermekek kérdezgetni kezdenek. Ekkor kezdenek általában rendszerben gondolkozni, átlátnak bizonyos nyelvtani szerepekre utaló (tematikus) szerepeket (alany, tárgy, cselekvés, forrás, cél, eszköz), és megértik a szavak közötti kapcsolatokat (a jelentések egymáshoz viszonyított hierarchiáját: kutya: állat, tulipán: virág, alma: gyümölcs stb.).

Az elme nyelve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 487 6

A könyv betekintést nyújt az anyanyelvtanulás folyamatába, a nyelvhez vezető egyéni utak rejtelmeibe, és megmutatja, hogy a gyermek már jóval korábban társalog, mint hogy szavakba öntené mondandóját. Mielőtt kimondja első szavait, már nagy nyelvtudás birtokában van, már rég hatékonyan kommunikál. Ehhez elég csak megfigyelni a baba társas helyzetekben való részvételét. A gyakorló szülők vagy nevelők is, ha megfigyelik a gyermekek nyelvelsajátításának mindennapjait, a használt szófordulatokat, tanúi lehetnek egy végtelenül összetett és mégis gördülékeny rendszer kialakulásának, az olykor nagyon különbözőnek tűnő fázisok harmonikus rendszerbe rendeződésének.

A kötet pedagógusoknak, pszichológusoknak, logopédusoknak, óvodapedagógusoknak, gyógypedagógusoknak, minden fejlesztéssel foglalkozó szakembernek, szociális munkásoknak és a tájékozódni kívánó szülőknek, nagyközönségnek is jól használható kézikönyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/schnell-az-elme-nyelve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave