Akárhogy is nézzük, a nyelvelsajátítás két alapvető mozgatórugója a szótanulás (lexikai fejlődés) és a nyelvtan elsajátítása. A gyermekek nyelvhasználatának szerkezeti bonyolultsága tükrözi a beszédük hátterében rejlő gondolkodás bonyolultságát, egyfajta mentális rendszert. A nyelvelsajátítás tehát legrészletesebben a nyelvtanépítés lépéseinek feltérképezésével írható le. Az eddigi kutatások alapján azt mondhatjuk, hogy az emberi nyelvet a nyelvtani képesség teszi egyedülállóvá. Jelen tudásunk szerint a szintaxis (vagyis a szavak szabályok szerinti rendszerbe foglalása), megnyilatkozásaink szerkezeti bonyolultsága az a vonás, melynek kiépítésére és alkalmazására a kommunikációs képességek szempontjából leginkább kutatott, az állatvilágban hozzánk legközelebb álló rokonaink, a főemlősök sem képesek. Emberi kreativitásunkat tehát láthatóan a szavak kombinálását érintő képességünk adja, mely lehetővé teszi, hogy eltérő jelentésárnyalatokat fejezzünk ki. A főemlősök jeltanulását és jelhasználati képességeit vizsgáló legoptimistább magyarázatok szerint is a majmok megállnak a kétéves gyermekek szintjén, mondataik szerkezeti bonyolultságát tekintve, azaz nem képesek kettőnél több elemszámú, mondattani bonyolultsággal jellemezhető kombináció létrehozására. Hosszabb elemszámú mondatokat létre tudnak hozni, azonban ha közelebbről megvizsgáljuk, látható, hogy ezek ismétlésen alapuló jelsorok, és szerkezetileg nem bonyolódnak a kéttagú kijelentéseknél tovább. Azaz a hosszabb „mondataikban” sincsen több információ, csak ismétlés, és a kétszavas távirati stílus szintjét nem haladják meg. A Noam Chomskyról, a világhírű nyelvészről elnevezett csimpánz, Nim ChimPsky az egyik leghíresebb a főemlősök nyelvi képességeit kutató projektekben. A 13. példa tőle mutat be egy jellegzetes megnyilatkozást (Terrace 1979).