A válás nem specifikus és specifikus hosszú távú következményei között mintegy köztes helyzetet foglalnak el az agresszióval kapcsolatos problémák. (…) A félelem elsődlegesen a saját agresszióra irányulhat, emiatt a későbbi élet során problémát okoz, hogy megharagudhat-e, vagy dühös lehet-e, ha visszautasítást vagy igazságtalanságot kell elszenvednie; talán megharagszik, de nem meri kimutatni a haragját, és ugyancsak nem mer aktívan kiállni követeléseiért. Más gyerekek saját személyük ellen fordíthatják az agressziót és állandóan bűntudatosak, vagy bűntudatukat depresszív lehangoltság formájában hárítják el. Az is lehetséges, hogy bár elfojtják az eredeti konfliktust, de mégis hajlamosak egyfajta „permanens agresszív szemrehányásra”, úgyhogy az ilyen gyerekeknek még az ártatlan frusztrációk is tudattalanul az eredeti („traumatikus”) visszautasítást jelentik, amire aztán (a megfigyelő számára) „aránytalanul” agresszíven reagálnak. Az elfojtás érintheti a szeretetrezdüléseket is. (…) Merem állítani, hogy aligha van olyan válási árva gyerek, akinek későbbi életében ne játszanának különösen szerepet az agresszív indulatokkal kapcsolatos pszichés konfliktusok.