Az elhelyezés előrehaladtával figyelni kell arra, hogy a kapcsolatot a család szükségleteihez igazítsuk. A gyerek biztonság- és folyamatosságérzés tekintetében egyre inkább új szüleitől függ. A szociális munkásokban és a korábbi gondozókban jelentőségük csökkenésével veszteségérzés és szomorúság alakulhat ki. Az új szülők bizalmat nyernek, egyre jobban megismerik és megértik a náluk elhelyezett gyereket, és egyre inkább magukra vállalják a döntéshozatalnak, a nehézségek megoldásának és a szülői feladatoknak a felelősségét. Amint bekövetkeznek ezek a változások, a szociális munkásoknak vissza kell húzódni, és ki kell fejezni, hogy megbíznak az új családban. A szociális munkásoknak tehát az elhelyezés feladataihoz kell igazítani beavatkozásaikat. A kapcsolattartás hiányát nem lehet azzal magyarázni, hogy kevés az idő, vagy más fontosabb dolog adódott. Azonban a túl szoros kontaktus sem indokolt azért, mert a szociális munkások túlságosan aggályosak, és (feltehetően hibásan) úgy érzik, hogy náluk jobban senki nem ismeri a gyereket, vagy mert képtelenek lemondani a gyerek irántuk megnyilvánuló bizalmáról, és nem tudják elfogadni, hogy a gyerek az új szülőkhöz kötődjön.