Feuer Mária (szerk.)

A családsegítés elmélete és gyakorlata

Szöveggyűjtemény


A pszichológiai erőszak

(…) A fizikai bántalmazás könnyebben meghatározható, egyértelműbben regisztrálható, mint a szándékosan okozott lelki gyötrelem. (…) A lelki kínzásnak számos olyan fajtája létezik, melynek súlya egyrészt az áldozat érzékenységétől, a család múltjának közös eseményeitől, történéseitől, másrészt az adott kontextustól (amelyben a lelki sérelem megvalósul) függ, így nehezen definiálható. Gyakran előfordul, hogy maga az áldozat is úgy érzi: nem tudja megfelelő elhitető erővel megfogalmazni (néha még önmagának sem), mi az, ami számára alig elviselhető lelki szenvedést okoz, ezért inkább kísérletet sem tesz arra, hogy beszéljen róla. (…)

A családsegítés elmélete és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 418 0

A szöveggyűjtemény a családokkal végzett gyógyító-segítő, a problémamegoldás irányába ható tevékenységek és beavatkozások átfogó rendszerezése. Hiánypótló munka, érdeklődésre tarthat számot nem csupán a felsőfokú humánszolgáltatási képzésben részt vevő hallgatók, de a már végzett pszichológus, szociális munkás, gyógypedagógus, szociálpedagógus, pedagógus, mediátor és más, a családokkal közvetlenül kapcsolatba kerülő segítő szakemberek számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/feuer-a-csaladsegites-elmelete-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave