Szabó Lajos

Időskori demenciák családi, társadalmi és pszichológiai vonatkozásai


A tevékenység szerepe a leépüléssel szembeni küzdelemben

Az idősellátás sok évtizeden keresztül elsősorban a bentlakásos idősotthonokra épült. Ezek az otthonok a hazai viszonyok között sokáig az egészségügyi ellátórendszer perifériáján szerepeltek, és mint ápoló-gondozó intézmények sokban hasonlítottak az idős, krónikus betegeket ellátó kórházi osztályokra, meglehetősen kevés alkalmat kínálva az ott élőknek a változatos, tevékeny létre. A szervezett foglalkozások megjelenésével, a „foglalkoztatói” munkakörök létesítésével, majd az önálló mentálhigiénés szakmai csoportok működésével jelentős változások történtek ezen a területen. Mégis azt kell mondanunk, hogy a szervezett foglalkozások, aktivitási programok, szocioterápiás jellegű csoportmunka módszertanilag a mai napig kimunkálatlan terület, és e programokat szervező munkatársak szakmai képzettségével, felkészültségével kapcsolatos elvárások sem tisztázottak. Az idősek klubjaiban szervezett foglalkozások is hasonlóan kimunkálatlanok. A demenciával küzdők segítése terén a helyzet még tisztázatlanabb. Gyakran láthatjuk azt, hogy az ún. demensrészlegekben nincs szervezett program, a gondozottak strukturálatlan időkeretek között, inaktívan töltik napjaikat, és a tétlenség jelentősen gyorsítja szellemi hanyatlásukat.

Időskori demenciák családi, társadalmi és pszichológiai vonatkozásai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 438 8

Az időskori szellemi leépülés korunk egyik legfélelmetesebb problémája. Sokan rettegnek tőle, miközben meglepően keveset tudnak róla. Ha szakembereket kérdezünk, rendszerint igen borúlátóak, és úgy érzik, hogy a tisztességes gondozáson túl nem sokat tehetünk.

Szembe kell néznünk azzal is, hogy az ellátási hátterek elégtelenek, és a gondozó családok nagy terheket hordozva gyakran magukra maradnak. Ez a könyv a gondozásnak és a gondozó családok támogatásának olyan útjait mutatja be, amelyek egy átalakuló gondozási kultúrában esélyt kínálnak arra, hogy a demenciával küzdők és gondozóik egy támogató környezetben minél tovább megőrizhessék önmagukat, egy élhető élet apró örömeit és emberi kapcsolataik kölcsönösségét. A könyv fontos üzenete, hogy a demenciával küzdő idősek nehézségeik ellenére autonóm felnőtt emberek a megélt lét tapasztalataival, érzésekkel, vágyakkal, az emberi kapcsolatok megőrzésének igényével, és egyben olyanok, akiknek támaszra van szükségük, hogy boldogulni tudjanak az egyre nehezebben megfejthető világban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szabo-idoskori-demenciak-csaladi-tarsadalmi-pszichologiai-vonatkozasai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave