Szabó Lajos

Időskori demenciák családi, társadalmi és pszichológiai vonatkozásai


Szembesülés a diagnózissal és a demencia korai szakasza

Leszámítva a drámai agyi történések nyomán kialakuló demenciát, rendszerint azt tapasztalhatjuk, hogy a leépülési folyamat a demencia kezdeti szakaszában nehezen tetten érhető, és a felmerülő tünetek megítélése meglehetősen bizonytalan. Ez különösen igaz az Alzheimer típusú demencia korai szakaszára, ahol a kognitív nehézségek sokféleképpen magyarázhatók, és a panaszok háttere sokszor nincs megfelelően kivizsgálva. A diagnosztikai bizonytalanságot tetézi az orvosok halogató magatartása, amely mögött gyakran az a lélektani teher és felelősség húzódik meg, amellyel a „végzetes diagnózis” kimondása jár. Az érintett betegek és családtagjaik védekező elhárítása és a bajjal való fájdalmas szembenézés elodázása szintén gyakori nehézség. Ez érthető, ha arra gondolunk, hogy a szellemi képességek elvesztése, az elme „elborulása” a mi kultúránkban talán az egyik legrémisztőbb dolog, amivel szembekerülhetünk. Azt tapasztalhatjuk, hogy az Alzheimer-kórral kapcsolatos félelmek az utóbbi években egyre erősebben vannak jelen a társadalomban. Miközben a korai felismerést és a megfelelő diagnózis felállítását sok tényező nehezíti, egyre világosabban látható, hogy mind orvosi, mind pszichológiai szempontból a korai felismerés és a korrekt diagnózis nagyon fontossá válik. Ahhoz, hogy ezen a területen változás történjen, a diagnosztikai munka feltételeinek javításán túl meghatározó a társadalom szemléletének, problémaérzékenységének formálása és a felmerülő pszichológiai nehézségekkel, akadályokkal való adekvát foglalkozás.

Időskori demenciák családi, társadalmi és pszichológiai vonatkozásai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 438 8

Az időskori szellemi leépülés korunk egyik legfélelmetesebb problémája. Sokan rettegnek tőle, miközben meglepően keveset tudnak róla. Ha szakembereket kérdezünk, rendszerint igen borúlátóak, és úgy érzik, hogy a tisztességes gondozáson túl nem sokat tehetünk.

Szembe kell néznünk azzal is, hogy az ellátási hátterek elégtelenek, és a gondozó családok nagy terheket hordozva gyakran magukra maradnak. Ez a könyv a gondozásnak és a gondozó családok támogatásának olyan útjait mutatja be, amelyek egy átalakuló gondozási kultúrában esélyt kínálnak arra, hogy a demenciával küzdők és gondozóik egy támogató környezetben minél tovább megőrizhessék önmagukat, egy élhető élet apró örömeit és emberi kapcsolataik kölcsönösségét. A könyv fontos üzenete, hogy a demenciával küzdő idősek nehézségeik ellenére autonóm felnőtt emberek a megélt lét tapasztalataival, érzésekkel, vágyakkal, az emberi kapcsolatok megőrzésének igényével, és egyben olyanok, akiknek támaszra van szükségük, hogy boldogulni tudjanak az egyre nehezebben megfejthető világban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szabo-idoskori-demenciak-csaladi-tarsadalmi-pszichologiai-vonatkozasai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave