Leszámítva a drámai agyi történések nyomán kialakuló demenciát, rendszerint azt tapasztalhatjuk, hogy a leépülési folyamat a demencia kezdeti szakaszában nehezen tetten érhető, és a felmerülő tünetek megítélése meglehetősen bizonytalan. Ez különösen igaz az Alzheimer típusú demencia korai szakaszára, ahol a kognitív nehézségek sokféleképpen magyarázhatók, és a panaszok háttere sokszor nincs megfelelően kivizsgálva. A diagnosztikai bizonytalanságot tetézi az orvosok halogató magatartása, amely mögött gyakran az a lélektani teher és felelősség húzódik meg, amellyel a „végzetes diagnózis” kimondása jár. Az érintett betegek és családtagjaik védekező elhárítása és a bajjal való fájdalmas szembenézés elodázása szintén gyakori nehézség. Ez érthető, ha arra gondolunk, hogy a szellemi képességek elvesztése, az elme „elborulása” a mi kultúránkban talán az egyik legrémisztőbb dolog, amivel szembekerülhetünk. Azt tapasztalhatjuk, hogy az Alzheimer-kórral kapcsolatos félelmek az utóbbi években egyre erősebben vannak jelen a társadalomban. Miközben a korai felismerést és a megfelelő diagnózis felállítását sok tényező nehezíti, egyre világosabban látható, hogy mind orvosi, mind pszichológiai szempontból a korai felismerés és a korrekt diagnózis nagyon fontossá válik. Ahhoz, hogy ezen a területen változás történjen, a diagnosztikai munka feltételeinek javításán túl meghatározó a társadalom szemléletének, problémaérzékenységének formálása és a felmerülő pszichológiai nehézségekkel, akadályokkal való adekvát foglalkozás.