Gondozó családtagokkal foglalkozva az első kérdés, ami felmerülhet bennünk, hogy hogyan becsülhető fel a túlterhelődés kockázata. Mary Kaplan, aki szociális munkás és a Dél-floridai Egyetem Gerontológiai Tanszékének adjunktusa, a gondozó családtagok segítésével foglalkozó könyvében (Kaplan, 1996) a rizikótényezők kapcsán kiemeli, hogy a családi működés, a családon belüli kapcsolatok minősége és a támogató hátterek elérhetősége fontos indikátorai a túlterhelődés kockázatának. A gondozott és a gondozó családtag korábbi jó kapcsolata azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy az csökkenti a túlterhelődés kockázatát. A gondozotthoz fűződő erős pozitív kötődés sokszor nehezíti a diagnózis elfogadását és a tünetekkel szembenézést – ez racionalizáló erőfeszítésekhez vezet, és illúziókat táplálhat. Az erős kötődés abban is akadályozhatja a gondozó családtagot, hogy a gondozás feladatát másokkal megossza, és ez gyakran irreális túlvállaláshoz vezet saját korlátainak belátása nélkül. A primer gondozó fizikai és szellemi állapota döntő tényező. Ez különösen fontos akkor, amikor idős házastárs vállalkozik a gondozásra. Fontos mérlegelnünk a gondozó családtag megküzdési stratégiáit is. Ebből a szempontból lényeges felmérnünk az érzelmi távolságot.