A segítőmunka támogatásában a szupervízió kiemelt jelentőségű és hosszú előtörténettel rendelkezik. A kezdetek visszanyúlnak a pszichoanalízist végző terapeuták saját élményű kiképzésében és terápiás elakadásaiban megjelenő személyes nehézségeinek feldolgozásáig, majd a különféle terápiás irányzatok mentén megjelenő ún. módszerspecifikus szupervízió rendszerének kialakulásáig, amely átvezetett a szélesebb értelemben vett segítőkapcsolati szupervízió modern vonulatához. Ez a fajta szupervízió a segítőmunkában megjelenő személyes akadályok feldolgozására irányul, és jelen van a pszichológiai jellegű segítőmunka támogatásában éppúgy, mint a szociális munkában megjelenő esetvitel segítésében. Miközben a hazai szupervízió gyakorlatában a segítőkapcsolati szupervízió jelentős súlyt képvisel, azt láthatjuk, hogy különösen a szupervízió amerikai értelmezése és gyakorlata ettől jelentős eltéréseket mutat, és sokkal tágabban értelmezik a szupervízió fogalmát. Érdemes itt utalnunk Alfred Kadushin 1976-ban megjelent, majd több kiadást megért klasszikus munkájára, amelyben a szupervízió három formáját különbözteti meg: az adminisztratív, az edukatív és a szupportív szupervíziót (Kadushin, 1992). Ez a megközelítés a szupervízió egy sokkal direktebb felfogását tükrözi, és különösen az adminisztratív szupervízióban a támogató és kontrollszerepek összemosódását láthatjuk.