Feuer Mária, Nagy Krisztina

Humán szakosok gyakorlati kézikönyve


Az interjúk általános jellemzői

Az interjú legalább két ember interakciója. Minden résztvevő hozzájárul a folyamathoz, és mindenki befolyásolja a másik reakcióit. Ez azonban nem elegendő a folyamat meghatározásához. A hétköznapi beszélgetés is interakció, az interjú azonban túllép ezen. Az interjúfelvétel a beszélgetéshez hasonlóan közvetlen verbális érintkezést vagy információcserét foglal magában. A klinikai interjú azonban bizonyos céllal vagy többféle céllal készül. Az interjút felvevő szakember céltudatosan fog hozzá a kérdezéshez, az ő felelőssége, hogy mederben tartsa az interjút, és a cél felé terelje. Tehát az a könnyed, informális jelleg, amely a hétköznapi beszélgetést gyakran jellemzi, itt kevésbé nyilvánvaló. Az interjú akkor jó, ha gondosan megtervezik, tudatosan és szakszerűen veszik fel, és végig a célt tartják szem előtt.

Humán szakosok gyakorlati kézikönyve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 437 1

A könyv a felsőoktatási humán képzésekben részt vevő, terepgyakorlatukat töltő, végzés előtt álló hallgatóknak szól, s ezen belül kiemelten a szociális munka szakos gyakornokoknak. Az egyetemi évek során abszolvált elméleti stúdiumok, szemináriumok és tantermi gyakorlatok után a hallgató belép leendő munkájának terepére, ahol elméleti tudását a mindennapi kliensellátás gyakorlatába kell transzformálnia. Ez a folyamat képzésének és képzettségének minőségi változását, tudásanyagának az eddigieknél lényegesen magasabb szintű alkalmazását követeli meg. A kötet széles körben tér ki a tereppel mint munkahellyel kapcsolatos feladatok, helyzetek, emberi kontaktusok és problémák elemzésére, majd a kliensekkel folytatott közvetlen tevékenységi formákat veszi górcső alá, részletekbe menő szempontrendszerek megadásával. Ezt követően áttekinti a szociálpolitikai ellátórendszer hazai elemeit. A zárófejezet az első interjú elkészítését és a gyakornok önsegítő mentálhigiénés munkáját tárgyalja. A könyvet nemcsak hallgatóknak, de az őket irányító szakembereknek, sőt a fiatal, pályakezdő kollégáknak is ajánljuk. S természetesen nem csupán a gyakorlati kliensellátásban hivatásukat teljesítő szociális munkások, szociálpedagógusok, hanem pszichológusok, pszichiáterek, gyógypedagógusok, óvónők, tanárok, szociális asszisztensek is haszonnal forgathatják.

Hivatkozás: https://mersz.hu/feuer-nagy-human-szakosok-gyakorlati-kezikonyve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave