Feuer Mária, Nagy Krisztina

Humán szakosok gyakorlati kézikönyve


Előszó

A humán képzések keretében tanuló egyetemi hallgatók első beavatási lépcsőfokukon állnak, amikor nem sokkal végzésük előtt kikerülnek leendő hivatásuk terepére. Sokan évek óta várnak már arra a pillanatra, amikor végre magukra ölthetik a gyakornok szerepét. Izgalmas, és egyben ünnepi pillanat belépni a praxis ajtaján. Sejtjük, hogy a beavatási szertartássor számtalan előre tudott és sok váratlan nehézséget rejt magában, mégis a legtöbb egyetemista bizakodással telve vág neki a hosszú útnak, s erősen reméli, hogy a végső lépést követően ismét ünnepelhet, díszszalag fogadja majd a „megmérettél, és alkalmasnak találtattál” felirattal.

Humán szakosok gyakorlati kézikönyve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 437 1

A könyv a felsőoktatási humán képzésekben részt vevő, terepgyakorlatukat töltő, végzés előtt álló hallgatóknak szól, s ezen belül kiemelten a szociális munka szakos gyakornokoknak. Az egyetemi évek során abszolvált elméleti stúdiumok, szemináriumok és tantermi gyakorlatok után a hallgató belép leendő munkájának terepére, ahol elméleti tudását a mindennapi kliensellátás gyakorlatába kell transzformálnia. Ez a folyamat képzésének és képzettségének minőségi változását, tudásanyagának az eddigieknél lényegesen magasabb szintű alkalmazását követeli meg. A kötet széles körben tér ki a tereppel mint munkahellyel kapcsolatos feladatok, helyzetek, emberi kontaktusok és problémák elemzésére, majd a kliensekkel folytatott közvetlen tevékenységi formákat veszi górcső alá, részletekbe menő szempontrendszerek megadásával. Ezt követően áttekinti a szociálpolitikai ellátórendszer hazai elemeit. A zárófejezet az első interjú elkészítését és a gyakornok önsegítő mentálhigiénés munkáját tárgyalja. A könyvet nemcsak hallgatóknak, de az őket irányító szakembereknek, sőt a fiatal, pályakezdő kollégáknak is ajánljuk. S természetesen nem csupán a gyakorlati kliensellátásban hivatásukat teljesítő szociális munkások, szociálpedagógusok, hanem pszichológusok, pszichiáterek, gyógypedagógusok, óvónők, tanárok, szociális asszisztensek is haszonnal forgathatják.

Hivatkozás: https://mersz.hu/feuer-nagy-human-szakosok-gyakorlati-kezikonyve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave