A reakcióidő lassulása egy adott feladatban hasznos információ lehet, ám a teljes reakcióidőn belül nem tudjuk megmondani, hogy pontosan melyik modul lassulása okozta a mért reakcióidő megnyúlását. Vagyis például egy egyszerű és túltanult összeadási feladat során azért lassú a válasz, mert az előhívás lassan működik, vagy egyéb rendszerek lassítják a választ? Ennek a problémának a kiküszöbölésére dolgoztuk ki a szelektív terhelés módszerét (Krajcsi, 2005). Az eljárás abból a feltevésből indul ki, hogy egy egyszerű feladat megoldása során is az agy egymás után oldja meg a különböző alfeladatokat. A példa kedvéért vegyünk egy szám-összehasonlítási feladatot. A vizuális rendszer beolvassa a megfelelő információt, a végrehajtó rendszer kiadja az utasítást, hogy az ingerekkel mit kell tenni (pl. összehasonlítani és nem összeszorozni kell a számokat), a feladat közvetlen megoldását a mentális számegyenes számolja ki, majd ennek alapján döntés születik a válaszról, végül a motoros rendszer kiküldi a gombnyomásra vonatkozó parancsot. Kétségkívül léteznek párhuzamos folyamatok az agyban, ám számos esetben egy feldolgozási szakasz nem kezdődhet el, míg az előző szakasz nem adja meg számára a kiindulási pontot. Például nem lehet összehasonlítani két számot, ha a számegyenes nem kapja meg a vizuális rendszertől a két összehasonlítandó számot. Hasonlóképp a motoros rendszer nem adhatja ki a gombnyomás parancsát, amíg a számegyenes nem döntött arról, hogy melyik szám a nagyobb.