A 20. század végére az orvostudomány nemzetközi nyelve írásban és szóban egyaránt az angol lett. 1995-ben a tudományos közlemények több mint 95%-a angol nyelvű volt (Keresztes 2009). Az angol mint lingua franca hatása az egészségügy hétköznapjaiban is megmutatkozik. A szakemberek nem angol nyelvű kommunikációjában is tapasztalhatjuk jelenlétét angol terminusok, betűszók és tükörfordítások formájában. Hazánkban emellett a latin is megtartotta régi szerepét: nemcsak az orvosi szaknyelv terminológiája görög–latin, az orvosi nyelvhasználat három területén is használunk a latin nyelv szabályai szerint megszerkesztett kifejezéseket. Az orvosi szakírásban az anatómiai neveket latinul szokás megadni. Ez azzal is magyarázható, hogy nincs egységes magyar nevezéktanunk. Az anatómiai stúdium keretében a hallgatók csak a latin nemzetközi anatómiai nómenklatúra neveit tanulják, amelyek latin minőségjelzős és birtokos jelzős szószerkezetek. Alkotóelemeik többnyire latin, ritkábban görög eredetűek. A második területet a diagnózisok (kórismék), a betegségek és az eljárások nevei jelentik, amelyek eredetileg szintén latinul íródtak. Az anatómiai nevekhez hasonlóan többségükben ezek is minőségjelzős és birtokos szószerkezetek, de prepozíciós szerkezetek is akadnak közöttük. Alkotóelemeiket tekintve túlsúlyban vannak bennük a görög eredetű terminuselemek a latinnal szemben. Az újabban felfedezett betegségek és eljárások esetében már nem alkotják meg a latin megfelelőket, egyre többször találunk közöttük angol vagy magyar szavakat, rövidítéseket. A harmadik nagy terület a receptírás, mely az e-recept bevezetése után is latin nyelvű maradt. A recepten utasításokat kifejező teljes latin mondatokat találunk (vö. Keresztes 2009).