A mentális egészség szempontjából tehát sokkal inkább lényeges elkülönítenünk az önbecsülés stabil és törékeny voltát, mint azt, hogy valaki alacsony vagy magas fokú önbecsüléssel jellemezhető. Láthattuk az imént, hogy a hagyományos skálák nem adnak felvilágosítást arra vonatkozóan, hogy az egyén önbecsülése mennyire stabil vagy instabil. Ez különösen akkor válik kérdésessé, amikor az önbecsülés viselkedéses megnyilvánulása nem várt következményekkel jár. Ebben a megközelítésben a magas önbecsülés hátterében gyakran túlkompenzált, törékeny önbizalom lelhető fel, amelynek instabilitása veszély esetén azonnal megmutatkozik. Az ilyen – látszólag magas önbecsüléssel rendelkező – egyének magatartási döntéseit nemegyszer önigazolási tendenciák határozzák meg, aminek komoly ára van, hiszen nem autentikus, a valódi személyiség kiteljesedését szolgáló viselkedésre ösztönöz, hanem a törékeny identitás védelmére. Ez Crocker és Park (2004) szerint aláássa a hatékony viselkedéses tanulást, az autonómiát és az énszabályozást. A látszólag magas szintű önbecsülés éppen ezért nem mindig jár testi és lelki egészséggel, ha valójában törékeny önbecsülést takar, hiszen ilyen esetekben az önigazolási folyamatokra nagyon sok odafigyelés és energia megy el.