A hivatásos sport üzleti modelljének azonban van egy nagyon komoly sajátossága más ágazatok – beleértve a szabadidősport működését is – üzleti modelljével való összehasonlításban. Itt a nézői élmény csak és kizárólag akkor jön létre, ha két sportoló vagy két csapat egymásnak feszül a győzelem megszerzése érdekében. Minél kiegyensúlyozottabb ez a verseny, minél kiszámíthatatlanabb, annál nagyobb izgalmat és elkötelezett szurkolást eredményez nézői oldalon. Tehát az értékteremtésben egyszerre két szereplő vesz részt, ráadásul egyazon sport alapszolgáltatást néző, az eredményért szurkoló közönségnek. Olyan közönségnek, amely valójában aktuálisan a két versenyzőnek vagy két versengő csapatnak külön-külön szurkolótáborát alkotja. És ez a látszólag homogén, de az összecsapás két szereplőjétől függően minden egyes alkalommal más-más két szurkolótábor vagy közvetlenül (jegybevétel, étel-ital fogyasztás, merchandising) vagy közvetetten (szponzorok, médiabevételek) járul hozzá a saját klubjának a bevételeihez. Megkerülhetetlen szerepe van továbbá a központi bevételeknek, amelyek a helyszíni részvételen kívüli közönség megszólításával a sportág és képviselőinek üzleti pozícióit erősítik a fogyasztásukkal. Az a tény, hogy az értékajánlatot a hivatásos sportban minden esetben két szereplő hozza létre, a verseny értelmezését árnyalja. Minél kiélezettebb a küzdelem a pályán, annál kiszámíthatatlanabb a végeredmény, annál izgalmasabb a néző számára a verseny minden pillanata. Ugyanakkor ahhoz, hogy ez a kiszámíthatatlanság elvárható legyen, az összecsapásban részt vevőknek közel azonos adottságokkal, lehetőségekkel felvértezve kell kilépniük az arénába. Ez az elvárás viszont a pályán kívüli együttműködés igényét kelti életre, azét az üzleti együttműködését, ami nélkül lehetetlen olyan feltételrendszert kialakítani és működtetni, ami az egyéni üzleti motivációk fenntartása mellett képes az időnként hatalmas különbségeket kiegyenlíteni (Kassay, 2019b).