A magyarországi hivatásos sport, lett légyen az egyéni vagy csapatsport, finanszírozási adottságai a sport stratégiai ágazattá minősítése következtében alapjaiban változtak meg. Közvetlen és közvetett állami források állnak rendelkezésre a sportágak számára sportági fejlesztésre, programok indítására és működtetésére, kiemelt hazai, nemzetközi és világesemények megrendezésére, a létesítmények felújítására vagy egyenesen újak építésére (Gősi–Bukta, 2019). Az egyéni és látványcsapatsportok finanszírozásának közvetlen és közvetett költségvetési forrásokból történő biztosítása eltérő formában történik. Az egyéni sportágak a Kiemelt Sportágfejlesztési Program keretében a megfogalmazott elképzeléseik megvalósítására előre kalkulálható összegekre támaszkodhatnak és támaszkodhattak. A sportágfejlesztési támogatásokat gálánsan kiegészítették a nemzetközi sportesemények rendezéséhez biztosított anyagiak, továbbá a létesítményfejlesztési projektek is. A korábbiakhoz képest nagyságrendekkel nagyobb források rendelkezésre állása jelentős gazdasági erősödést, mozgástér-növekedést eredményezett (Gősi, 2017). A látványcsapatsportágak esetében az utánpótlás és a létesítmény helyzete javítására 2011-ben elindított TAO-finanszírozás biztosítja azokat a közvetett állami forrásokat, amelyek lehetővé tették a konszolidációt, illetve a napi kiszámítható működést (Gősi, 2019b). Ugyanakkor az éves periódusokban és elsősorban a költségek összeírását elváró tervezési rendszere – bárminemű fogyasztói elvárás beiktatása, elvárt üzleti teljesítményhez kötött kifizetés, hosszabb távra építkező elképzelés elvárása nélkül. A pénzforrások megszerzésére és számlákkal igazolható elköltésére, és nem az építkezésre és ennek alapján idővel a saját lábra állásra került a hangsúly. Az üzleti motivációk, a fogyasztót kiszolgáló értékkínálat végiggondolása, illetve a kettős értékteremtést megalapozó sportszervezeti működés kevés kivételtől eltekintve nem alakult ki.