Gősi Zsuzsanna, Bukta Zsuzsanna (szerk.)

A sport társadalmi, gazdasági és utánpótlás-nevelési kérdései


Összefoglalás

Az elmúlt években a sportszektor kiemelt figyelmet kapott Magyarországon. Sokféle közvetlen és közvetett támogatási mód indult el a lehető legmagasabb színvonalú utánpótlás-nevelés érdekében. Jelen tanulmány a megalapozott tapasztalattal és gyakorlattal működő pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia (NKA) szervezeti felépítését törekszik bemutatni a megváltozott jogszabályi környezetnek megfelelően. Az Akadémia 2012-ben sikeres akkreditáción esett át. 2018-ban az MKOSZ audit alapján „A” minősítést szerzett. A tizenkét vizsgált dimenzióból 11-ben átlag feletti az Akadémia teljesítménye, amelyek közül 4-ben az országos rangsor élén áll. 2019-ben az Államilag elismert sportakadémiai szempontrendszer elvárásainak megfelelve, elnyerte az „Államilag elismert sportakadémia” címet. Az eddig eltelt időszakban több száz fiatal képzését valósította meg, számos utánpótlás és felnőtt válogatottat adva a magyar kosárlabda sportágnak.

A sport társadalmi, gazdasági és utánpótlás-nevelési kérdései

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 582 8

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézete 2010 óta foglalkozik sportszervező szakos hallgatók képzésével, amely a sporttudományi képzések közül az egyik legsokrétűbb, legösszetettebb terület. Jelen van benne a sport társadalmi, gazdasági, jogi, élettani, gyakorlati vetülete, amelyet a diákoknak átadni igazi kihívás, de ugyanakkor nagy kedvvel végzett feladat.

Az intézet oktatói gárdája ennek a kihívásnak mentén folyamatosan bővült és büszkén mondhatjuk, hogy tanáraink ma már nemcsak a teljes tantárgyi palettát tudják lefedni, de tudományos tevékenységük is nagyon sokrétű.

A jelen tanulmánykötet is azt bizonyítja, hogy a sport napjainkban igencsak aktuális területein végzünk kutatásokat. A nemi esélyegyenlőség kérdése a társadalom számos területén aktuális és forró téma, a férfiasnak tartott sport területén pedig kiváltképpen az. A hivatásos sporttal foglalkozó vállalkozások egyre szélesedő köre számtalan sportgazdasági elemzési lehetőséget kínál; a sportvállalkozások üzleti modelljei, valamint a szponzoráció kérdése számos tanulsággal szolgál. A szabadidősport lehetséges finanszírozási módjait elemző tanulmány arra világít rá, hogy a sportnak ez a területe is jelentős teret hódított az utóbbi évtizedekben. Az utánpótlás-neveléssel kapcsolatos tanulmányok pedig egy újsütetű kezdeményezésű akadémia felépítésén keresztül, illetve a hazai utánpótlás-nevelési rendszer átfogó bemutatásán át világítja meg a versenysportnak e kiemelkedően fontos ágát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gosi-bukta-a-sport-tarsadalmi-gazdasagi-es-utanpotlas-nevelesi-kerdesei//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave