Gősi Zsuzsanna, Bukta Zsuzsanna (szerk.)

A sport társadalmi, gazdasági és utánpótlás-nevelési kérdései


Összegzés

A sportiskolai rendszer jövőbeni fejlesztési irányait próbáltuk meg bemutatni ebben a munkában, figyelembe véve a jelenlegi – jogi és tartalmi szabályozottsági – állapotát. Az anyag készítése során újabb és újabb gondolatok, problémák, ötletek fogalmazódtak meg bennünk. A sportiskolai koncepciót nemcsak a köznevelési és sportkormányzat, hanem a rendszer már önmaga is formálja. Ennek példája több olyan kezdeményezés, amely a helyi erők elképzeléseinek valamilyen szintű megvalósulásában ölt testet. Ezt a véleményünket csak megerősítették a köznevelési típusú sportiskolai módszertani központokra korábban kiírt pályázatra beérkezett pályamunkák is. Ezek során olyan kiváló helyi kezdeményezéseket, ötleteket és már működő formációkat ismertünk meg, amik igazolták azt az elképzelésünket, hogy nem kell mindenre kiterjedően egységesíteni és túlszabályozni a sportiskolai rendszert, de meg kell teremteni a sokszínű működés jogi, tartalmi és financiális keretszabályait.

A sport társadalmi, gazdasági és utánpótlás-nevelési kérdései

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 582 8

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézete 2010 óta foglalkozik sportszervező szakos hallgatók képzésével, amely a sporttudományi képzések közül az egyik legsokrétűbb, legösszetettebb terület. Jelen van benne a sport társadalmi, gazdasági, jogi, élettani, gyakorlati vetülete, amelyet a diákoknak átadni igazi kihívás, de ugyanakkor nagy kedvvel végzett feladat.

Az intézet oktatói gárdája ennek a kihívásnak mentén folyamatosan bővült és büszkén mondhatjuk, hogy tanáraink ma már nemcsak a teljes tantárgyi palettát tudják lefedni, de tudományos tevékenységük is nagyon sokrétű.

A jelen tanulmánykötet is azt bizonyítja, hogy a sport napjainkban igencsak aktuális területein végzünk kutatásokat. A nemi esélyegyenlőség kérdése a társadalom számos területén aktuális és forró téma, a férfiasnak tartott sport területén pedig kiváltképpen az. A hivatásos sporttal foglalkozó vállalkozások egyre szélesedő köre számtalan sportgazdasági elemzési lehetőséget kínál; a sportvállalkozások üzleti modelljei, valamint a szponzoráció kérdése számos tanulsággal szolgál. A szabadidősport lehetséges finanszírozási módjait elemző tanulmány arra világít rá, hogy a sportnak ez a területe is jelentős teret hódított az utóbbi évtizedekben. Az utánpótlás-neveléssel kapcsolatos tanulmányok pedig egy újsütetű kezdeményezésű akadémia felépítésén keresztül, illetve a hazai utánpótlás-nevelési rendszer átfogó bemutatásán át világítja meg a versenysportnak e kiemelkedően fontos ágát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gosi-bukta-a-sport-tarsadalmi-gazdasagi-es-utanpotlas-nevelesi-kerdesei//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave