Paul Otlet, a dokumentálás – mai értelemben az információmenedzsment és ezzel együtt a tanulás támogatásának – belga úttörője egy olyan hálózat elméletét dolgozta ki, amelyben bárki az otthonában ülve megismerhette például a világ történelmét. Otlet munkásságának középpontjában az információk gyűjtése, rendszerezése, illetve terjesztése állt. Egy olyan világot vizionált, amelyben az emberi tudás össze van kapcsolva linkekkel, és bárki számára elérhető, majd el is kezdte ennek gyakorlati megvalósítását. 1885-ben Otlet és Henri La Fontaine egy katalóguscédulákból álló információgyűjtemény létrehozásába kezdtek, amelynek az Univerzális Könyvtári Repertórium (Repertoire Bibliographique Universel) nevet adták. A kollekció a csúcsán mintegy 15 millió elemből – a digitális pedagógia olvasatában mikrotartalomból – állt. 1910-ben Otlet és La Fontaine javaslatot tettek egy konkrét intézmény, a tudás városaként is ismertté vált Mundaneum létrehozására. Annak ellenére, hogy a Mundaneumot soha nem fejezték be, Otlet hozzájárulása az információ tárolásához és elosztásához – ezáltal a világháló létrejöttéhez és a mikrotartalmakhoz való hozzáféréshez is – vitathatatlan. Ezek után a gyakorlati előzmények után jelentette meg egy magasabb absztrakciós szinten nyugvó ötletét, amelyet Traité de documentation című írásában publikált 1934-ben. A koncepció egy „sugárzott” könyvtár és a televízió technológiájára épülő, univerzális könyv létrehozásáról szólt, egy olyan távoktatási formáról, amely jóval megelőzte a korát, és végül az 1990-es években a világháló környezetében érvényesült.1 Otlet elképzelése szerint ezek a munkaállomások telefonon, illetve az akkor még rendkívül újnak számító televíziózás technológiájával lettek volna összekötve a Mundaneummal. A felhasználó – ha információhoz akart jutni – telefon segítségével megfogalmazta volna a kérését, a válasz pedig – ha az könyvben fellelhető – tévéje képernyőjén jelent volna meg. A hálózat az elképzelés szerint támogatta a multimédiát, mivel a rendszernek hangja is lett volna, és a felhasználók közötti adatcserére és interakcióra is épített.2 Ily módon Tim Berners-Lee világhálója előtt fél évszázaddal Otlet egy olyan hálózatot tervezett, amely a dokumentumok között linkeket hozott létre.3 A rendszer újdonsága a telepresence, a távoli elérés volt. Az elektromos teleszkóp a telefonvezetékek univerzumát vizionálta, a kívánt információ így már a felhasználó tévékijelzőjén jelent volna meg. Az 1930-as években az elképzelés annyira újszerűnek számított, hogy nem is volt rá megfelelő szó. Bush As we may think című írásának megjelenéséig kellett várni, hogy a „link” kifejezés meghonosodjon a tudományos diskurzusban.4