Csehné Papp Imola, Kraiciné Szokoly Mária (szerk.)

Felnőttkori tanulás

Fókuszban a szakképzés és a munkaerőpiac


A nonprofit szervezetek és a közösségi média

Kaplan–Haenlein (2010) a közösségi médiát olyan Web 2.0 típusú felületként jellemzi, ahol az internetalapú alkalmazások teret biztosítanak a felhasználók által generált tartalom létrehozásának és cseréjének. A 2000-es évek elején számos olyan alkalmazás született, mely azóta is a piac meghatározó szereplője.1 Az említett alkalmazásoknál az információt a felhasználók állítják elő és terjesztik el (many-to-many) (Tariq–Wahid, 2011). Ez a folyamat a tartalom fogyasztóit a tartalom előállítóivá tette (Botha et al., 2011), ami megváltoztatta a profit és nonprofit szervezetek fogyasztókkal, ügyfelekkel való kommunikációjának módját és az ügyfélkapcsolati folyamatokat is. Idetartoznak a közösségi oldalak, a blogok, a kollaboratív projektek (például a Wikipédia) és a tartalommegosztó oldalak is (például YouTube, Flickr). A közösségi médiának a kommunikációs folyamatban két szerepe van. Az egyik, hogy platformot biztosít a szervezetek számára a célközönséggel való kommunikációhoz, a másik pedig, hogy lehetővé teszi a célközönség számára, hogy kommunikáljon egymással (Mangold–Faulds, 2009). Ebből a célból már nemcsak statikus platformok, tartalmak (hírlevél, weboldal) létrehozására van lehetőség, hanem a Web 2.0 szolgáltatásokban a felhasználók közösen is készíthetik a tartalmat, vagy megoszthatják egymás információit (Kaplan–Haenlein, 2010; Cole, 2014).

Felnőttkori tanulás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 590 3

Az oktatás világában a szak- és felnőttképzés a legérzékenyebb a gazdaság változásaira, ugyanis a gazdaság sikeressége nagymértékben függ a munkaerőpiacon rendelkezésre álló munkavállalók tudásától és tanulási motivációjától. Nem véletlen, hogy a szakképzés szerkezete és jogi háttere folyamatosan változik, aktuálisan Szakképzés 4.0 szakmapolitikai stratégiának megfelelően, amely keresletvezérelt, kimenet-szabályozott felnőttképzési rendszer kialakítására törekszik.

E gondolatok szellemében íródott az ELTE PPK FTI jelen kötete, amely bemutatja az Intézet a munkaerőpiac és a szakképzés kapcsolódási pontjaira fókuszáló, friss kutatásai eredményeit. Az első és a második fejezet a munkaerőpiac és szakképzés témakörökkel foglalkozik. A szerkesztők a harmadik fejezetet a közösségi művelődés kérdéskörének szentelték, hangsúlyozva, hogy az informális tanulási úton szerzett tudás szerves része a munkavállalók tudás- és kompetenciaállományának.

A kötet olvasását ajánljuk gazdasági és szakképzési szakembereknek, akik munkaadóként, vezetőként, oktatóként kíváncsiak a gazdasági és az oktatási oldal nézőpontjaira, és ajánljuk mindazoknak, akik napjaink szak- és felnőttképzési útvesztőiben kívánnak tájékozódni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kraicine-csehne-felnottkori-tanulas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave